×

Kultúra

Rómeó és Júlia is lesz a Nemzeti Színházban

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Szabó K. István, Berettyán Nándor, Márkó Eszter, Szász János, Vidnyánszky Attila, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség.

A tervek szerint a 2020/2021 évadban elsőként Márai Sándor Kassai polgárok című művét mutatják be szeptemberben, Szabó K. István rendezésében. A jövő évadnak új szlogenje lesz: “Nemzeti Színház. A nemzet színháza.” Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója elmondta, vidéken, a határon túl, a nemzetközi színtéren is jelen vannak, mindenféle társadalmi réteg, nézői csoport felé nyitnak, fesztiválokat rendeznek. Elindul a Szia színház elnevezésű projekt is, egy színházi ifjúsági alkotóműhely, amelyben gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkoznak – számolt be róla az MTI.

Fotó: Juhász Gábor/MTI

A tervek szerint a magyar dráma napjához kapcsolódóan szeptember 19-én szerveznék meg a színház nyílt napját, bemutatóval, nyilvános főpróbával. A sok bizonytalanság miatt azonban nem idén ősszel, hanem csak jövő év áprilisában rendezik meg nemzetközi fesztiváljukat, a MITEM-et – mondta az igazgató.

A Gobbi Hilda Színpadon Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című mesejátékát állítja színpadra Márkó Eszter, szintén szeptemberi premierrel. Ez az első előadása a színháznak, amely kisgyerekeknek szól. DeaA Gobbi Hilda Színpadon tervezik műsorra tűzni októberben Móricz Zsigmond Forró mezők című művét, amelyet Berettyán Nándor rendez, novemberben pedig Csehov Ivanov című drámáját Szász János rendezésében.

Vidnyánszky Attila két nagyszínpadi előadást rendez. William Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját decemberben tűzik műsorra. A rendező – aki csaknem 30 éve állított színpadra utoljára Shakespeare-drámát – az élet és halál nagy kérdéseit, a szerelmet középpontba állító darabot sok zenével, tiszta előadásmóddal képzeli el.

De nagy érdeklődés fogja kísérni Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatát is, ami 2021-ben Eirik Stubo rendezésében lesz látható, és Udvaros Dorottya lesz a főszereplője. Valamint, ugyancsak az évad második felében lesz még látható Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének színpadi változata Aleksandar Popovski rendezésében, valamint Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című műve, amelyet Rátóti Zoltán rendez.