Gyereknevelés

3 mondat, amivel azonnal megnyugtathatod a szorongó gyereket

Tévhit, hogy a gyerekek számára még ismeretlen a szorongás, de szerencsére néhány jól irányzott gondolattal segíthetsz ezt oldani – hadd segítsünk néhány alapmondattal.

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

1. „Tudom, hogy rossz érzés, de el fog múlni. Emlékszel, amikor megoldódott az is, hogy…?” – A kisgyerekeket gyakran már az is megnyugtatja, ha szembesülnek azzal, hogy a szorongás és az azzal járó kellemetlen érzések nem tartanak örökké. Ezek még gyorsabban elmúlhatnak, ha egy már megtörtént esetre emlékeztek vissza együtt, aminek jó vége lett, vagy ha pozitív gondolatokkal tereled el a figyelmét.

2. „Mi a legrosszabb, ami történhet?” – Gondoljátok át együtt a lehetséges legrosszabb forgatókönyveket. Ez nem azért kell, hogy még jobban elijessze csemetédet, hanem azért, hogy valamivel reálisabb képet lásson a helyzetről, és belássa, igazából nincs is mitől félnie. Mert bárhogy sikerül is az első napja a suliban vagy a dolgozat, nincs olyan helyzet, amin ne lehetne később javítani. Bárhogy lesz is, nem dől össze a világ.

3. „Nem vagy egyedül” – Éreztesd vele, hogy rád mindig számíthat, mellette vagy, voltál és leszel a legnehezebb pillanatokban is. Arra is megkérheted, hogy gondoljon a testvérére, barátaira, akik segíthetnek az adott szorongást kiváltó dolog kapcsán. Vegyétek számba együtt, kik állnak mellette, kiktől várhat támogatást. Így még a legijesztőbb emberek vagy események sem tűnnek majd olyan borzasztónak!