×

Csillagok

Ünnepel a Vígszínház sikeres színésznője

Balázsovits Edit két éve ismét a Vígszínház társulatának tagja, ahol anno pályafutását is kezdte. Bár elsősorban színpadi szerepeiről ismert, láthattuk őt sikeres filmekben és hallhattuk számos filmszereplő szinkronhangjaként.

Balázsovits Edit színészcsaládba született 1975-ben, édesapja Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész. Édesanyja Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze.

Balázsovits Edit színművész, az M1 televíziós csatornán vetített Átok című sorozat egyik szereplője.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Városmajori Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, majd a Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1997-ben, ezt követően 2001-ig a Vígszínház társulatának tagja volt. Még negyedéves főiskolásként kapta első főszerepét a Vígszínházban, Tolsztoj: Háború és Béke című darabjában Natasa Rosztovát alakította.

2001. és 2018. között szabadúszó volt. Édesanyjával és édesapjával is gyakran dolgozott együtt. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darab negyvenedik évfordulóján bemutatott Popfesztivál 40 című előadásban, 2013-ban például ugyanazt a szerepet énekelhette, amelyet annak idején édesanyja is. Édesanyjával még együtt játszott a Shopping & Fucking című színdarabban is, míg édesapja a Játékszín igazgatójaként többször is rendezte őt. 2018-tól pedig ismét a Vígszínház tagja.

Első televíziós szerepét még gyerekként a Családi kör című tévésorozat egyik epizódjában formálhatta. Később számos televíziós műsorban, tévéjátékban és filmben is foglalkoztatták, angol tudásának köszönhetően Magyarországon forgatott külföldi sorozatokban és filmekben is szerepelt, mint például a Die Hard 5, a Borgiák, vagy A néma szemtanú című BBC sorozat. Később pedig olyan sikeres filmekben szerepelt, mint az Érzékek iskolája, A Hídember vagy a Casting minden.

Szinkronszínészként is ismert, hangját számos sikeres filmben hallhattuk már. 2008-ban Kornay Mariann művészeti díjat kapott az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékban Victoriaként nyújtott alakításáért. Munkásságát a szakma is elismeri, 2009-ben Jászai Mari-díjban részesült.

A színpadok mellett a zene fontos részét képezi a életének, 2009-ben egy különleges lemezt készített Új Republic-dalok címmel, melyen az együttes által kifejezetten a színésznő számára írt dalok hallhatók. Az album megjelenése után közel egy évig turnézott a zenekarral.

Férjével, dr. Fürstner Józseffel 2004-ben házasodtak össze, fiuk, Richárd 2005-ben született. Korábban 5 évig élt együtt Kaszás Attila színművésszel.