Csillagok

Egy színészlegendára emlékezünk: 95 éves lenne Darvas Iván

Darvas Iván örökre beírta magát a magyar film- és színháztörténetbe. Sármos külsője és hihetetlen kisugárzása minden női szívet megdobogtatott.

Darvas Ivén Szilárdként látta meg a napvilágot, 1925-ben Szlovákiában. Gyerekkorát Prágában töltötte, ahol apja újságíróként dolgozott. Anyja orosz származása révén oroszul, és mivel német iskolába járt, németül is megtanult. Otthon és egymás között magyarul beszéltek, amiről Darvas Iván sokáig azt hitte, hogy egy titkos nyelv, amit csak ők értenek. Társalgási szinten beszélt még angolul és csehül.

14 éves volt, amikor visszaköltöztek Magyarországra. 1943-ban érettségizett, majd egy szovjet katonai alakulat tolmácsa volt. A Színiakadémiát – ahol évfolyamtársa volt Kállai Ferenc – nem fejezte be, részben a második világháború miatt, részben azért, mert már 21 évesen szerepet kapott a Művész Színházban Várkonyi Zoltánnál, ahol 1949-ig dolgozott. Ekkor vette fel az Iván keresztnevet, hogy Darvas Szilárd költő, humoristától megkülönböztesse magát. Majd 1949. és 1956. között a Madách Színházban is játszott.

Az 1956-os forradalom idején forradalmi bizottságot szervezett, hogy bátyját kihozza a börtönből, ezért a forradalom leverése után 32 hónap börtönre ítélték. 1957-ben került Kistarcsára Szakáts Miklóssal együtt, majd évekig nem játszhatott. Segédmunkásként egy VII. kerületi, Damjanich utcai műanyagfröccsöntő üzemben dolgozott, egészen 1963-ig.

1963-ban visszatérhetett a színpadra és az 1963–64-es évadra a Miskolci Nemzeti Színházba, majd 1964–65-ben a József Attila Színházba szerződött. Itt a II. József címszerepét, illetve Fredet (Imádok férjhez menni) játszhatta el. 1965–1989 között a Vígszínházba szerződött Várkonyi Zoltánhoz. 1990-től pedig szabadfoglalkozású színész volt.

1990-ben újra politikai szerepet vállalt, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben országgyűlési képviselő lett. Mandátumát 1994-ig töltötte be. 1993–95 között ismét a Művész Színházban játszott. 1995-től pedig a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel.

A József Attila Színházban január 17-én mutatják be Kertész Imre: Sorstalanság című regényét, amelyet Darvas Iván színművész olvas fel. A képen: Darvas Iván.
MTI Fotó: Sándor Katalin

Tolnay Klárival fiatalon egymásra találtak, amikor Darvas Ivan ahhoz a színházhoz szerződött, ahol Tolnay Klári játszott. A hatalmas szerelmet házasságkötés követte, 1947-ben mondták ki a boldogító igent. 11 évet éltek házasságban, de kapcsolatuk Darvas börtönben töltött évei alatt megromlott és el is váltak. Iván újraházasodott Házy Erzsébet operaénekesnőt vette feleségül, majd újabb válás után harmadszorra, 1972-ben Morocza Irén fotóst, akitől két gyermeke, Ráchel Tatjána és Benjámin Olivér született.

Utolsó éveiben sokat betegeskedett, teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Súlyos vese- és szívműtéten is átesett. 12 nappal 82. születésnapja előtt, Budapesten halt meg. Temetése nem volt, hamvait a család hazavitte.