Kultúra

Mata Hari és Marica grófnő is lesz az Operettben

Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház, amely a Mosoly évadára készül.

A tervek szerint az évadot a főpróbahéten abbahagyott La Mancha lovagja című produkcióval nyitnák szeptember közepén, majd az éppen bemutatott Tajtékos dalok című előadás sorozata folytatódik.
A Raktárszínházban az Anne Frank naplója című produkció és a vele együtt játszott A képfaragó című táncjáték látható majd és pótolják a kistermekben elmaradt további előadásokat is. A nagyszínpadi előadásokat nem tudják pótolni, helyette más produkciókat láthatnak a nézők.

Fotó: Németh Anna

Kiss-B. Atilla főigazgató az évad sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az első köszönet a nézőknek jár, azért, hogy hűséggel kitartottak a színház mellett a pandémiás időszakban.

„Nagyon bízom benne, hogy méltán nevezzük A mosoly évadának következő évadunkat. Rengeteg érdekes és értékes tartalmat kínálunk nézőinknek, és ha túl leszünk a pandémiás időszakon és lehetőséget kapunk a játszásra, akkor mindannyian mosolyoghatunk és boldogan követhetik a nézőink itt az Operettszínház produkcióit” – tette hozzá a főigazgató.

Az októberi folytatásban nagyon bíznak, hiszen október 23-án Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét mutatják be a nagyszínpadon Bozsik Yvette rendezésében. Alkotótársként Krizsán Dániel és ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfus is részt vesz a munkában.

A mosoly országa című Lehár-operett premierjét 2021. január 29-én tartják. Mint a darabot rendező Stephen Medcalf videoüzenetében felidézte, korábban Marseille-ben dolgozott együtt az operettszínház főigazgatójával, aki a budapesti munkára felkérte.

Fotó: Németh Anna

Március 26-i bemutatóval a Nine/Kilenc című musicalt állítja színpadra Balázs Zoltán, a Maladype alapító-rendezője, aki elmondta: Magyarországon kevésbé ismert darabról van szó, amely Federico Fellini 8 és fél című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült.

Április 30-án pedig Várkonyi Mátyás és Béres Attila Mata Hari című kémoperáját Somogyi Szilárd rendezésében mutatják be.

Sokak nagy örömére visszatér Nagyszínpadunkra az Abigél című musical, valamint Ábrahám Pál formabontó operettje, a Viktória. Továbbra is látható A Szépség és a Szörnyeteg, a Csárdáskirálynő, a Diótörő, az István, a király, a János vitéz, a Mágnás Miska, a Menyasszonytánc, a Musicalmesék, Oszi boszi, a repülő nagyanyó, az Elfújta a szél, a Rebecca. A Kálmán Imre Teátrum repertoárján olyan nagyszerű darabokból választhatnak a nézők, mint az Amerikai komédia, A Pendragon-legenda, a Dorian Gray, a Tajtékos dalok – Boris Vian revü, valamint újra lesz Dinner Show.