Címlap kép

Kórházi dolgozók kapják meg azokat a virágokat, melyeknek egy vonósnégyes zenélt

A nézőtéren helyet foglaló több mint 2200 növendék növény előtt játszott egy vonósnégyes Eugenio Ampudia képzőművész kezdeményezésére a barcelonai Liceu operaházban.

A barcelonai Liceu operaház hétfőn mintegy 2300 cserepes növény előtt tartott koncertet, hogy megmutassa, milyen abszurd helyzetet teremt a világjárvány, amikor távol tartja az embereket az előadásoktól.

„A természet visszafoglalta a helyszíneket, amelyeket elraboltunk tőle” – mondta Eugenio Ampudio producer a délutáni próbán, ahol a 2292 szobanövény már a helyén „ült” az ötórai koncertet várva. A növényeket a járvány frontvonalában dolgozó egészségügyi szakembereknek ajándékozzák. A Concierto para el bioceno elnevezésű hangverseny azután vált lehetővé, hogy vasárnap véget ért a veszélyhelyzet Spanyolországban. A koncerten Puccini Krizantémok című vonósnégyesét adták elő.

Fotó: MTI/EPA/EFE/Quique García

Világszerte 8 929 394 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 467 676, a gyógyultaké pedig 4 419 735 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői összesítése szerint – írta az MTI.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőre virradóra azt közölte, hogy rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában.  Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a számontartás kritériumai is különböznek.

A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. Spanyolországban 246 272 fertőzöttet, 28 323 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak.