Gyereknevelés

Ünnepnapot szeretnének a nevelőszülők

Az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felméréséből nemcsak az derül ki, mit szeretnének a nevelőszülők, hanem az is, hogy szerintük mi kellene ahhoz, hogy még többen válasszák ezt a hivatást.

Még mindig kevés a nevelőszülő, nincs lehetőség minden gyermeket családban elhelyezni. A nevelőszülőknek a magasabb anyagi juttatások mellett a szakmai segítség is fontos lenne, és örömmel fogadnák, ha nekik is lenne egy hivatalos ünnepnapjuk. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felmérése.

Az SOS Gyermekfalvak felmérésében arra volt kíváncsi, milyen a nevelőszülők kapcsolata a nevelt gyerekekkel, milyen nehézségeket tartogat számukra ez a hivatás, és szerintük mivel lehetne motiválni a munkavállalókat, hogy ezt válasszák.

Fotó: Shutterstock

Az online kérdőívet 278 válaszadó töltötte ki, ami az országban dolgozó összes nevelőszülő 5,3 %-át teszi ki. Szinte az összes válaszadónak volt olyan nevelt gyermeke, akit úgy szeretett, mintha a vér szerinti gyermeke lenne. A megkérdezett nevelőszülők 65 %-a elgondolkodott már azon is, hogy örökbe fogadja az egyik nevelt gyerekét, 9 %-uk meg is tette.

Előfordul, hogy a néhány évig nevelőszülőnél élő gyermek örökbefogadó szülőkhöz kerül, ahogy az is, hogy a nevelt gyerek visszakerül a vér szerinti szüleihez, mert a család életkörülményei rendeződtek. Minden második nevelőszülőnek van tapasztalata ezzel kapcsolatosan. Az örökbeadás két kivételtől eltekintve egytől egyig megviselte a nevelőszülőket, a hazagondozás ennél kisebb arányban volt fájdalmas számukra (82 %).

A nevelőszülők alig több mint fele kapott csak segítséget az elválás okozta veszteség feldolgozásához. A munkáltató nevelőszülői szervezet támogatására örökbeadás esetén 66 %-uk, hazagondozás esetén 59 %-uk számíthatott, de leginkább a család segített nekik ebben a nehéz helyzetben. Pszichológustól minden ötödik nevelőszülő kapott segítséget az örökbeadásnál és minden hetedik a hazagondozásnál.

„Sokan azt hiszik, hogy a nevelőszülő örökbefogadja a nevelt gyereket, miközben csak ideiglenesen gondoskodik a rábízott gyermekről. Ez azt is jelenti, hogy fel kell készülnie az elválásra. Úgy kell szeretnie, hogy közben bármikor el tudja engedni” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Az Alapítvány arra is kíváncsi volt, mit élnek meg nehézségnek a nevelőszülők ebben a szakmában, és szerintük mitől választanák többen ezt a pályát. A válaszadók 56 %-a jelezte, hogy a legnehezebb számukra a gyerekek után járó, a gyerekre fordítandó pénzből fedezni a kiadásokat, minden második nevelőszülő szerint pedig a nevelőszülők fizetése is alacsony. A harmadik nehézség számukra a gyerekek megóvása a megbélyegzéstől (36,3 %), a vér szerinti szülővel való kapcsolattartás (35,3 %), illetve hogy nem tudni, az érkező gyerek milyen traumát hoz magával (30,6 %). A környezet negatív hozzáállását minden negyedik nevelőszülő találta problémásnak.

Az országban működő 5000 nevelőszülő mellé még sok ezerre lenne szükség, hogy a nagyobb gyermekotthonok felszámolhatóak legyenek. Fontos kérdés, mi motiválná a munkavállalókat, hogy ezt a szakmát válasszák. A megkérdezett nevelőszülők szerint leginkább azzal lehetne ösztönözni, hogy többen válasszák ezt a hivatást, ha magasabb fizetés járna vele (83 %), béren kívüli juttatásokra lennének jogosultak (60 %), több szabadságot (60 %), több szakmai támogatást (30 %), több pszichológiai segítséget és több képzést kapnának (19-19 %). A gyereklétszám csökkentését csak 5 % javasolta.

A felmérésben a megkérdezett nevelőszülők 70 %-a nyilatkozta, hogy örülne annak, ha a nevelőszülőknek is lenne egy hivatalos, elismert napja.

Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is nevelőszülőket keres Kecskeméten, Kőszegen, Orosházán és a települések 60 kilométeres körzetében, valamint Budapesten és Pest megyében.