×

Kultúra

Három szuperprodukció premierjét is elhalasztotta a Disney

Három szuperprodukciójának premierjét is elhalasztja a Walt Disney: az új Avatar- és Star Wars-filmek bemutatója egy évvel tolódik, míg az élőszereplős Mulan egyelőre teljesen lekerült a napirendről.

A vállalat az egyesült államokbeli koronavírusos esetek számának növekedésével és a világjárványnak a filmgyártásra gyakorolt hatásával indokolta döntését – írja a BBC News információi alapján az MTI.
„Egyértelművé vált, hogy a jelenlegi globális egészségügyi krízisben semmit sem lehet kőbe vésni a filmek forgalmazásával kapcsolatban” – mondta a Disney szóvivője.

Fotó: iStock.com

A Mulan, amelynek bemutatóját korábban már módosítani kellett a mozik zárvatartása miatt, augusztus végén debütált volna Észak-Amerikában. A mozitulajdonosok abban bíztak, hogy az élőszereplős Disney-film iránti érdeklődés behoz valamit a veszteségeikből. Egy szakértő szerint a Mulan bemutatójának elhalasztása ugyan “rossz dolognak tűnik, de valójában áldás”, mivel az Egyesült Államok és Kína közti növekvő feszültség miatt valószínűleg egyik országban sem szerepelne jól a produkció.

Az Avatar 2 lett volna a 2021-es év egyik legnagyobb produkciója. James Cameron 2009-es kasszasikerének, minden idők második legtöbb bevételt hozó filmjének folytatása azonban csak 2022 decemberében érkezik a mozikba. A következő Star Wars-film premierjére pedig 2023 decemberéig kell várni.

Fotó: Unsplash.com/ Daniel Cheung

A Disney a Ridley Scott által jegyzett The Last Duel című történelmi thriller bemutatódátumát is módosította. A Ben Affleck és Matt Damon főszereplésével készült mozi premierjét idén decemberről 2021 októberére tették át.

A nagy amerikai moziláncok, a Cineworld és az AMC is bejelentette a múlt héten, hogy legalább augusztus közepéig elhalasztják filmszínházaik újranyitását, amelyet július végére terveztek.