Kultúra

Az operett nagyágyúinak állít emléket az idei Budavári Palotakoncert

Augusztus 8-án az Oroszlános udvar a Találkozások színhelye lesz, ezt az alcímet kapta ugyanis az idei Budavári Palotakoncert gálaműsora. A Budapesti Operettszínház művészei idén Huszka Jenő és Lehár Ferenc életműve előtt tisztelegnek.

A zenés színház hagyományos nagy nyári ünnepe nyolcadik alkalommal hívja az operett műfaját kedvelő közönséget, hogy hódoljanak a hungarikumok messzeföldön ismert, világszerte töretlenül népszerű képviselőjének, a magyar operettnek.

Fotó: Gordon Eszter

Az idei program a Találkozások címet kapta, hiszen mi másról szólna az operett műfaja, mint végzetes, sorsszerű szerelmekről, találkozásokról, emberi viszonyokról és a konfliktusok feloldásáról ellenállhatatlan melódiák kíséretében. A gálaműsor két zeneszerzőgéniusz előtt tiszteleg, a 150 éve született Lehár Ferenc és a 60 éve elhunyt Huszka Jenő örökzöld dallamait idézik fel az előadók. Találkozás lesz ez a gála a történelmi időben is, hiszen Huszka is, Lehár is ugyanabban az évben találkozott a sikerrel: az 1902-es év volt mindkettőjük számára a kiugrás éve.

A gálaműsor gerincét a két korszakos jelentőségű komponista jól ismert és néhány újra felfedezésre váró dalai alkotják, természetesen idén is a Budapesti Operettszínház sztárszólistái előadásában; fellép Fischl Mónika, Bordás Barbara, Lukács Anita, Lévai Enikő, Kiss Diána, Kalocsai Zsuzsa, Szendy Szilvi, Bojtos Luca, a műfaj koronázatlan királynője, Oszvald Marika, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt, Ninh Duc Hoang Long, Dénes Viktor, Laki Péter, valamint két kolozsvári vendégművész, Hary Judit és Fülöp Márton. Az Operettszínház hatalmas, 80 tagú zenekarát a dalszínház zenei vezetője, Pfeiffer Gyula vezeti, rendezője pedig Bori Tamás lesz. Fellép az Operett énekkara és 16 fős balettkara is.

Fotó: Gordon Eszter

A gálaműsor keretében bemutatkozik a Budavári Palotakoncert közönsége előtt a lehengerlően virtuóz technikájú Jávorkai Brothers is, akik számos díjat nyertek már határainkon túl és Ázsiában már valóságos szupersztárnak számítanak.

Érdekesség, hogy idén a nézők az Oroszlános udvarban zajló felújítások miatt megfordított lelátón ülnek majd, a színpad átkerül közvetlenül a bejárat mellé, háttérben a Budai Vár csodálatosan megvilágított kupolájával, megtartva így a helyszínen és az augusztus 19-i és 20-i televíziós közvetítés során is az exkluzív élményt. Rossz idő esetén a gálát augusztus 9-én, vasárnap tartják meg.