Nem tudjuk, te hogy vagy vele, de amikor mi felidézzük azokat az esküvőket és lagzikat, ahol vendégként mi is ott voltunk, nem tudunk másra gondolni, mint boldog családokra, akik egymás után gratulálnak a menyasszonynak és a vőlegénynek, és együtt vesznek részt az örömteli eseményen – a gyerekeikkel együtt.
Az utóbbi időben viszont – talán a csak felnőtteknek szóló szállások népszerűségének láttán, talán az igények változása miatt – egyre többen szeretnének olyan esküvőt szervezni, ahová nem hívják meg a gyerekeket.
Fotó: Shutterstock
Az ifjú pár szemszögéből azért „kell”, hogy életük nagy napja gyerekmentes legyen, nehogy a kicsik sírása, rohangálása belerontson bármibe is – és hogy a súlyos tízezrekért vásárolt esküvői torta ne jusson az üveg Disney-kastély sorsára.
Ők egy tökéletes napot szeretnének, a barátaikkal, felnőttekre szabott menetrenddel, hajnalig tartó tánccal. Így azt semmiképp sem akarják, hogy a vendégek már este 10-kor elszálingózzanak, mert a csöppségeknek lövik a pizsit. Természetesen nem akarjuk véleményezni ezt a döntést, mindenkinek a szíve joga, hogy olyan esküvője legyen, amilyet szeretne.
Arra viszont kevesen gondolnak, hogy egyrészt ez hogy esik a meghívott családoknak. Gondolj csak bele, kaptok egy meghívót, amin az szerepel, hogy „csak felnőtteknek”, esetleg nyomatékosításképp egy kis ikon is szerepel a papírlapon, amin át is van húzva két gyerek… A legtöbb szülő ilyenkor alapból úgy dönt, hogy köszönettel ugyan, de visszautasítják a meghívást, hiszen vagy csemetéikkel együtt vesznek részt az esküvőn és a lagzin, vagy sehogy.
Másrészt pedig aki gyerekmentes esküvőt szervez, az vajon belegondol-e, hogy előbb-utóbb neki is lesznek gyerekei. És neki vajon hogy esik majd, amikor kap egy olyan meghívót, amelyről első pillantásra kiderül, hogy őt és a párját szívesen látják ugyan egy esküvőn, de a kicsiket nem?







