Kultúra

Sztárparádéval készül a Puskás, a musical című produkció

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

A musical 1937-ben indul, amikor Puskás Öcsit a Kispest 10 évesen leigazolta, és 1960-ban zárul, amikor a Real Madrid mezében négy gólt lőtt a BEK döntőjében. „A darab mélylélektani történet arról, hogyan lesz egy fiúból a világ legjobb játékosa” – idézte az MTI Szente Vajk rendező szavait.

Veréb Tamás (középen) Puskás Ferenc szerepében Juhász Levente-Szente Vajk-Galambos Attila Puskás, a musical című nagyszabású zenés színházi produkció sajtóeseményén. A legismertebb magyar ember életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban, a rendező Szente Vajk. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a koronavírus-járvány elleni sikeres hazai fellépésben az egészségügyi dolgozók munkája mellett a művészeti-kulturális élet szereplőinek példamutató magatartása is fontos szerepet játszott.

Puskás 1945. augusztus 20-án mutatkozott be a magyar válogatottban az Üllői úton, és rögtön góllal vette ki részét Ausztria 5-2-es legyőzéséből. „Pontosan 75 évvel később, 2020. augusztus 20-án 15 és 19 órakor tartjuk meg a róla szóló musical előbemutatóját az Erkel Színházban” -jegyezte meg Szabó László, producer.

A musical bemutatóját a Hősök terére tervezték, de a járványügyi helyzet egyelőre felülírta az eredeti elképzeléseket. A mostani előbemutatót ötszáz néző előtt tartják, a hivatalos bemutató várhatóan jövőre lesz.

Veréb Tamás Puskás Ferenc bőrébe bújik. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alda tervezte, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin. A főszereplő Veréb Tamás, az Aranycsapat tagjai közül például Grosicsot Berettyán Nándor, Bozsikot Fehér Tibor, Kocsist Cseh Dávid Péter, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs). A szerzők mindössze két fiktív alakot írtak a darabba: a főhőssel nem szimpatizáló Vörös elvtársat és Klárát, aki viszonzatlanul szerelmes Puskásba – adta hírül az MTI.

A nagyszabású látványelemekkel kísért produkcióban huszonegy színész, hatvan táncos (köztük négy kerekesszékes), harminc gyerekszereplő látható, húsz dal hangzik el, lesznek artisták és tűzijáték is kíséri az előadást.