Címlap kép

Készülnek a kocsik a virágkarneválra

A virágkarneváli hét programjai már augusztus 15-én megkezdődnek és augusztus 23-ig tartanak Debrecenben.

Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be – jelentették be a szervezők és bemutatták a készülő virágkocsikat is.

A Szent Korona nevű kompozíció díszítésén dolgoznak a Debreceni Virágkarneválra készülő kocsikat bemutató sajtótájékoztató előtt Debrecenben 2020. augusztus 13-án. A virágkocsikat a nagyerdei Szent II. János Pál pápa téren tekinthetik meg az érdeklődők. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Debrecen felkérésére készült Trianon 100 kompozícióról azt mondta, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának kötelékét hirdető alkotáson először a történelmi Magyarország határvonalát követő hal jelenik meg tiszta, fehér virágokba öltöztetve. Jónás cethalának közepe – amely Isten parancsát követve Ninive felé halad – a megfogyatkozott Csonka-Magyarország terét villantja fel, közepén a maggal és a kettős kereszttel, amely a virágkocsi függőleges tengelyén vezeti a tekintetet az ég felé, ahová a Szent Koronával két angyal igyekszik.