Szerelem

237 ok, amiért szexelni akarunk

Néhány évvel ezelőtt kutatók 237 okot vizsgáltak meg, amiért a az emberek ágyba bújnak egymással. A végeredmény akkor sem volt meglepő, de vajon miért pont ennyi indokot találtak?

Egy 2007-es kutatás éppen 237 indokot keresett arra, amiért a férfiak és a nők lefekszenek egymással. A texasi egyetem kutatói öt éven át végezték a témában kutatásaikat. A megkérdezett fiatal férfiak és nők ugyanazokat az indokokat jelölték meg az első helyeken: vonzódnak a másik félhez, fizikai örömökre vágynak, vagy egyszerűen „jól esik”. Az érdekesség akkor az volt, hogy a 25 leggyakrabban megjelölt indok közül 20 válasz megegyezett a nőknél és a férfiaknál is.

Fotó: iStock.com/gpointstudio

Az első helyet egyértelmű fölénnyel a következő indok szerezte meg: „Vonzónak találtam a partnert.” De mi mást is lehetne erre mondani? Tévhit az, hogy csakis a szerelem vezet a szexhez, hiszen a vonzalom az első olyan erős kapocs, ami megérinti a másikat. A lista meglehetősen aprólékos, és talán teljeskörű is: szerepel rajta a „Mert jó móka”, ami a férfiaknál 4., a nőknél 8. helyen végzett, de rákerült a listára a „Szexuális úton terjedő betegséggel szeretnék megfertőzni valakit” indok is, na ez azért „pestiesen” szólva is durva.

Hogy miért ennyi indokot szedtek össze a kutatók, később azzal indokolták, hogy ennyi jutott eszükbe, de a lista nyilvánosságra hozatala után számtalan más érvet is kaptak az emberektől. „Azt hittük, mindenre gondoltunk, amikor összeállítottuk ezt a listát. Most úgy tűnik, egy pár dologgal még ki kell egészítenünk.”

Talán hamarosan újabb lista érkezik, aminek az lesz a címe: 423 ok, amiért szexelni akarunk.