Kultúra

Megrendezik a Kőfesztet a Káli-medencében

Augusztus 27. és 29. között rendezik meg a Kőfesztet a Balaton-felvidéken, a Káli-medence településein, ahol huszonnégy helyszínen 149 programmal várják majd a közönséget.

Tavaly sikeres volt az akkor első alkalommal megrendezett Kőfeszt ezért idén sem marad el a népszerű kulturális program. Az egyes eseményeket a Káli-medence településein, Kővágóörsön, Balatonhenyén, Kékkúton, Szentbékkállán, Mindszentkállán, Köveskálon, valamint a Pálkövei strandon tartják augusztus 27. és 29. között – írja az MTI.

A Hegyestű geológiai bemutatóhely a Káli-medence keleti részén, a Veszprém megyei Monoszló közelében. A térség egyre népszerűbb a kirándulók és kultúra kedvelők körében. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Csúri Ákos, a rendezvény alapító-főszervezője elmondta, hogy a Kőfeszt középpontjában a folklór áll, a programok között kiállítások, gyermekprogramok, koncertek, színházi előadások, valamint előadással egybekötött régészeti programok és beszélgetések is szerepelnek.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program kormánybiztosa kiemelte a fesztivál gazdaságélénkítő szerepét, valamint azt, hogy a programok a közösség összetartó erejét is növelhetik. Mint mondta, jelentős pontjává válhat a Kőfeszt a térség önazonosságának.

A Kőfeszt zárt terekben tartott rendezvényein kötelező lesz a maszkviselés, és minden ilyen programon kézfertőtlenítőket is kihelyeznek.