Kultúra

Az előző évad elmaradt bemutatóival is készül az Örkény Színház

Az előző évadban elmaradt három produkció mellett hét új bemutatóval készül új évadára az Örkény Színház.

Szeptember 18-án az Örkény Stúdióban Orwell disztópiájának színpadi adaptációja kerül színre ’84 címmel Widder Kristóf rendezésében, majd ugyanott október 9-én Racine Andromakhéját láthatja a közönség. Ugyancsak október 9-től látható a nagyszínpadon a Zűrzavar 2045, amely Lev Birinski Bolondok tánca című tragikomédiájából készült és Polgár Csaba rendezi – számolt be az Örkény Színház életének alakulásáról az MTI.

Fotó: facebook.com/OrkenyIstvanSzinhaz/

Mint írják, ezek a darabok még az előző évadból elmaradtak a koronavírus-járvány miatt, de olyan előadásokkal is készülnek, amit már tényleg mostanra terveztek. Így október 24-én a Kiváló dolgozók című darabot mutatják be, szerzői Boross Martin (ő a rendező is), Neudold Júlia és Szabó-Székely Ármin.
Szabó Magda klasszikusának, Az ajtónak 2021. január 15-én lesz a bemutatója a nagyszínpadon Gáspár Ildikó rendezésében, február 5-én az Örkény Stúdióban Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című filmjének színpadi adaptációját mutatja be a társulat. Ugyanott lesz látható február 19-től a Winterreise Tarnóczi Jakab rendezésében; Schubert dalciklusával Borsi-Balogh Máté lép a nézők elé.

Az MTI beszámolója szerint Mácsai Pál rendezi Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című példázatát a nagyszínpadon, bemutatója – a tervek szerint – április 30-án lesz, akárcsak Schwechtje Mihály rendezésének az Örkény Stúdióban, amelynek munkacíme Szex. Újra. El. A bemutatók sorát Takács Nóra Diána önálló dalestje zárja az Örkény Stúdióban május 28-án.

Mácsai Pál, a színház igazgatója rendezi Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című előadást. Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Érdekesség, hogy a színház háza tájáról, hogy kiépítették a saját streamstúdiójukat és októberben megkezdődik az előadásaiknak a rendszeres online-közvetítése.

A biztonság fokozása érdekében egyebek mellett a nézői létszámot félházban limitálják. A nézőtér levegőjét minden nap ózonmentes germicid lámpákkal fertőtlenítik és az előcsarnokba való belépés előtt minden néző testhőmérsékletét érintésmentes, automata hőmérővel mérik. A határérték (37,6 Celsius-fok)fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőket felkérik, hogy ne tekintsék meg az előadást. A nézőtéren és a közönségforgalmi területeken kötelező a maszkviselés; maszkot a színházban is lehet vásárolni.