Egyéb

61 éve adták el az első Barbie babát

A Mattel játékvállalat egyik alapítója, Elliot Handler nem látott nagy lehetőséget a felnőtt nőként öltöztethető babában, felesége, Ruth viszont annál inkább.

Az ötvenes években a kislányok még inkább olyan babákkal játszottak, amelyek gyerekeket ábrázoltak – ezeket természetesen babaruhákba öltöztették. Ruth Handler viszont felfigyelt arra, hogy kislánya, Barbara szereti a papírbabáit felnőtt ruhákba öltöztetni. Ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet: mi lenne, ha készítenének egy felnőtt öltöztetőbabát.

Handler, aki Lilliből Barbie-t faragott. (Kép: a gyártó)

Férje, a Mattel cég egyik alapítója, Elliot Handler nem volt odáig az ötletért, ám miután 1956-ban a család európai utazása során Ruth rátalált a Bild Lilli nevű német játékbabára, ami teljesen egybeesett az elképzeléseivel: egy öntudatos képregényfigura alapján készült, és felnőtt ruhákba lehetett öltöztetni. Eredetileg nem gyerekeknek készítették, de a kislányok oda voltak érte.

Ruth vett is három darabot a babából, egyet kislányának adott, kettőt pedig az Egyesült Államokba hazatérve bevitt a Mattelhez. Ezután Jack Ryan tervező közreműködésével elkezdett dolgozni a baba dizájnján. Lilli helyett Barbie-nak nevezték el, Ruth lánya után, később a párját a házaspár Kenneth nevű fia után Kennek. Barbie-t a New York-i játékvásáron mutatták be 1959. március 9-én, az első baba pedig szeptember 6-án került forgalomba.

Az első Barbie-tól napjainkig
Az első Barbie-k fekete-fehér csíkos úszódresszt viseltek, és kétféle hajszínnel lehetett ezeket megvásárolni: volt szőke vagy barna verzió. A baba haja lófarokba volt kötve. A játék nagyon sikeres lett: az első évben körülbelül 350 000 darabot adtak el. Később már annyira népszerű volt, hogy a Mattel azt állította, a világon másodpercenként három Barbie-t adnak el.

És persze, ha már a kislányok megkapták a babát, adódott az igény további ruhákra, kiegészítőkre, babaházra és egyéb játékokra. Barbie szerepelt továbbá könyvekben, videojátékokon és animációs filmekben is. Nem túlzás azt állítani, hogy kulturális ikon lett.

De az is igaz, már a kezdetektől megosztó volt: sokan kritizálták a kinézetét (túl vékony karok és lábak, irreálisan sovány testalkat, ami testképzavarok kialakulásához is hozzájárulhat a gyerekeknél), mások pedig inkább azt vetették a szemére, hogy anyagi tekintetben is irreális elvárásokat támaszt a kicsikben. Hiszen Barbie nemcsak gyönyörű, de tehetős is, mindene megvan…

Lehet ezeket a babákat szeretni, nem szeretni, vagy épp elviselni a gyerekszoba polcán, egy biztos: Barbie még manapság, 61 évvel az első ilyen játékbaba eladása után is a kislányok egyik legnagyobb kedvence.

Nézd végig, hogyan változtak a Barbie babák 1959-től napjainkig: