×

Gyereknevelés

Bogyó és Babócával indul a Manna Matiné sorozat negyedik évada

A független bábszínházi programsorozat idei évadát a kortárs szerzőknek szenteli a Manna Matiné minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadással – a B32 Galéria és Kultúrtérben, egészen májusig.

A sorozat negyedik évadának főszereplői, a bábokon kívül, a kortárs magyar szerzők, így Gimesi Dóra és Dániel András ismert meséi is életre kelnek a színpadon. A szeptember 13-ai szezonnyitón Bartos Erika népszerű figuráival találkozhatunk, a kaposvári Csiky Gergely Színház Bogyó és Babóca ünnepel produkciójában. A sorozat első gyerekelőadása hagyományosan ingyenesen látogatható.

Bogyó és Babóca

Bogyó és Babóca, előadásfotó

Délelőtt 10:30-kor kezdődnek a gyerekelőadások, melyeket minden esetben interaktív foglalkozás követ, este 19:00-kor pedig a felnőttek számára kínál bábos produkciókat az Új bábszínház Újbudán programsorozat.

“Fontos, hogy olyan produkciókat hívjunk meg, amit nem lehet máshol látni a fővárosban, és hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak és a tehetségeknek a megmutatkozásra, ha csak egyetlen alkalommal is” – mondja Gáspár Anna, a Manna vezetője.

A Bogyó és Babóca már egy éves kortól ajánlott adaptációjával ünneplik az Új bábszínház újranyitását Újbudán,

Decemberig találkozhat a közönség a szatmárnémeti társulat gyerekelőadásával, a Mesebolt és a Vaskakas Bábszínház vendégelőadásaival, független bábosok produkcióival, melyek többek között a generációs ütközésektől, a családi titkokról és az identetiáskeresésről is szólnak.