×

Szerelem

Még a pápa szerint is „egyszerűen isteni” az étel és a szex öröme

A napokban jelent meg egy interjúkötet Ferenc pápával, amit a slow food mozgalom olasz alapítója, Carlo Petrini írt. A katolikus egyházfő a könyvben érdekesen vall az ételekről és a szexről is.

A könyvben a pápa világosan kimondja, hogy a jó ételek és a szeretetteli szex élvezete isteni eredetű. „A jól elkészített étkezés vagy a szeretetteljes nemi aktus örömei „isteni” jellegűek, és a múltban igazságtalanul áldozatul estek az egyház „túlbuzgóságának” – idézte a pápa szavait a france24.com.

Ferenc pápa jubileumi audienciára érkezik a vatikánvárosi Szent Péter téren az irgalmasság jubileumi évének lezárása alkalmából 2016. november 12-én. (MTI/EPA/Angelo Carconi)

„Az öröm közvetlenül Istentől érkezik, nem katolikus, nem keresztény, és semmi más, egyszerűen csak isteni’ – mondta Francis Carlo Petrininek, az olasz írónak.

Ferenc pápa szerint az egyház túl szigorúan ítélte meg ezeket az élvezeteket, pedig ez az életünk része, hiszen jót enni egészséges, és szex nélkül nem maradnának fenn a fajok a Földön.

A pápa egy 1987-es dán filmet a Babette lakomáját emelt ki, amely a gyönyörről szóló üzenetét tükrözi. A filmben férje és fia elvesztése után, Babette elszökik a polgárháború által feldúlt Franciaországból. Egy kis dán faluba érkezik, ahol két nővér, Filippa és Martine házában talál munkát. Az egész település élete vallásos, puritán légkörben zajlik, amelyet a helyi lelkész, a két lány apja irányít. A vallási vezető halála után a nővérek továbbra is szigorú, protestáns elvek szerint élnek. A sors úgy hozza, hogy a francia házvezetőnő nagy mennyiségű pénzt nyer, ezért búcsúvacsorát ad a falu lakosainak, amely az ízek, az elegancia és a harmónia sajátos remekműve. A fogadás alatt a helyiek fokozatosan újra felfedezik az élet örömét és konyhaművészet titkait.