×

Kultúra

Rumcájsz meséjével kezdte az évadot a Budapest Bábszínház

Öt új bemutatóval, öt különböző korosztályt szólít meg idén is a Budapest Bábszínház társulata. Az évad első nagyszínpadi premierje Václav Ctvrtek: Rumcájsz című meséje lesz Schneider Jankó rendezésében.

Két bemutató is elmaradt az elmúlt évadban a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt a Budapest Bábszínházban, így szeptember 12-től látható végre Rumcájsz, a jičíni suszterből lett rabló története, amit már jól ismernek a mai gyerekek szülei, nagyszülei.

Fotó: Éltető Anna

Fontos küldetése a színháznak, hogy az óvodásoknak és az iskolásoknak ebben a nehéz időszakban is lehessenek színházi, közösségi élményeik, hiszen a virtuális tér nem pótolhatja azt az élményt, amikor a közönség együtt lélegzik az előadással. Ettől az évadtól a gyermekek jövőjéért nemcsak kulturális szempontból vállal felelősséget a teátrum, hanem a környezettudatosság jegyében is.

„Megtesszük az első lépéseket azért, hogy minél hamarabb „zöld színház” legyünk. A Rügyek és gyökerek az első olyan bemutatónk, amelynek műanyagszegény a díszlete és újrahasznosított elemekből áll” – jelentette be Ellinger Edina, a Bábszínház igazgatója.

Fotó: Éltető Anna

A csecsemőelőadásban – melyet Markó-Valentyik Anna rendez – a kellékek retextilből, a jelmezek másodkézből való ruhákból készülnek, a darab a természet törvényszerűségeivel való korai játékos ismerkedésre ad lehetőséget a legkisebb korosztálynak. Ezt a szemléletmódot folytatva döntött úgy a teátrum, hogy megszüntetik szórólapjaikat, ezzel nagy mennyiségű papírszemetet takarítanak meg.

Decemberre, a karácsonyi készülődés időszakára a kisiskolásokat és családjukat megszólító Kisrigókat tervezi a bábszínház Hoffer Károly rendezésében. A 2021-es év újdonsága pedig a Helló Héraklész! című nagyszínpadi produkció lesz, amelyet Tengely Gábor rendez a tíz éven felülieknek. Az ötödik, egyben az évad utolsó bemutatója, A Pendragon legenda – avagy a Szerb Antal kód az ifjúsági és felnőtt korosztálynak készül. A regényt színpadra alkalmazó K2 Színház alapítói, Benkó Bence és Fábián Péter új fénytörésbe helyezik minden idők egyik legnagyobb irodalomtörténészének krimiszerű izgalmakkal átszőtt művét.