Közélet

Október 20-tól lehet kérni az influenza elleni védőoltást

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Ahogy már mi is megírtuk, korábban Szentkirályi Alexandra azt mondta, hogy a védekezés fontos eleme az influenza elleni védőoltás, amelyet nem csak a 65 év felettiek és a krónikus betegek, hanem mindenki ingyen megkaphat. Körülbelül 40 ezer egészségügyben dolgozó és kilencezer szociális területen dolgozó már megkapta az oltást, várhatóan a hónap közepétől pedig mindenki igényelheti a háziorvosoknál – tette hozzá.

Müller Cecília elmondta ezzel kapcsolatban, hogy a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

Forrás: Shutterstock

A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat. Szintén térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki más is, aki élni akar ezzel a lehetőséggel – jelezte.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta, dinamikus változásnak vagyunk tanúi a világban, több országban kapacitáshiány mutatkozott, ezért pontosabb és valós idejű adatszolgáltatásra kérték a kórházakat. Felhívta a figyelmet, hogy járványügyi készültség van az országban, ami azt jelenti, hogy mindenre fel kell készülni.

Kiemelte, a védekezés terv szerint zajlik. A Covid-betegek ellátására kijelölt intézményekben növelték az intenzívágyak és lélegeztetőgépek számát, és folyamatos az egészségügyi dolgozók kirendelése is.

Mint mondta, az első vonalban kijelölt intézmények egy része teljes kapacitással működik. Ha egy intézmény eléri ellátási befogadóképességének 80 százalékát, akkor további intézmények lépnek be az ellátásba. Az alapelv továbbra is az, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a gyógyítást.