Gyereknevelés

Elképesztő áron kelt el egy Harry Potter könyv

A ritkaságnak számító példány kikiáltási ára sem volt semmi, de a jutalékkal együtt több mint kétszer annyiért vette meg végül egy - valószínűleg rendkívül tehetős, és a Harry Potter világáért rajongó - vásárló.

A Harry Potter és a bölcsek köve című könyv első brit kiadásának egy példánya 60 ezer fontért (24 millió forintért) kelt el egy staffordshire-i árverésen – írja a BBC News-ra hivatkozva az MTI.

Harry Potter (Fotó: Shutterstock)

A könyvet 1997 júniusi megjelenése után 18 hónappal egy névtelenséget kérő férfi vette meg gyerekeinek, hogy angolul tanítsa belőle őket.

A könyv az 500 példányban nyomtatott keményfedeles első kiadás egyik példánya. Az árverés előtt 30 ezer fontra (12 millió forintra) becsülték leütési árát. A Hansons árverési ház staffordshire-i könyvaukcióján egy külföldről telefonáló licitáló vette meg a regényt, amely a jutalékokkal együtt 75 ezer fontjába (30 millió forint) került.

A Luxemburgban élő eladó elmondta, hogy a bevételből lánya tanulmányi kölcsönét fogja visszafizetni.