Közélet

Metrókiállítás nyílik II. János Pál pápa életéről

Csütörtöktől egy hónapon keresztül Szent II. János Pál pápa poszterek lesznek láthatók a budapesti metrószerelvényekben.A metrókiállítást a Lengyel Intézet szervezte a lengyel pápa születésének centenáriuma alkalmából.

Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója elmondta: a posztereken Adam Bujak lengyel fotóművész Szent II. János Pálról készített képei láthatók és a lengyel pápa gondolatai olvashatók.

Jan Dziedziczak államtitkár, a külföldön élő lengyelekért felelős kormánybiztos arról beszélt: II. János Pál Lengyelország legnagyobb adománya volt a világnak. A szent pápa tanítása ma is aktuális és univerzális – tette hozzá.

Felidézte: II. János Pál két alkalommal, 1991-ben és 1996-ban járt Magyarországon. Mindkétszer Lengyelországból érkezett és mindkétszer szimbolikusnak nevezte ezt, kiemelve a két nemzet közötti testvériséget.

II. János Pál pápa (Fotó: Shutterstock)

Osztie Zoltán, a sajtótájékoztatónak helyet adó belvárosi plébániatemplom plébánosa kiemelte: a plakátokon van három ismétlődő szó: az igazság, a szeretet és a szabadság.

E három szó összetartozik, egyik sem létezhet a másik nélkül és „mindhárom maga Krisztus” – közölte.

Karol Wojtyla 1920-ban született. 1978. október 16-án választották pápává, október 22-én iktatták be. Ő volt az első lengyel származású katolikus egyházfő, egyben a 20. század leghosszabb ideig (1978-2005) uralkodó egyházfője. 2011-ben boldoggá, 2014-ben szentté avatták.