Szerelem

Furcsa bosszú szex közben

Megdöbbentő eset történt egy kis spanyol városban, Alcudiában. Egy nő feltehetően féltékenysége miatt furcsa bosszút akart állni a szeretőjén. Figyelem, hátborzongató részletek következnek!

Parkolóban csábította el szeretőjét egy kolumbiai nő, majd szex közben elkezdte levágni a férfi heréjét. A szerencsétlenül járt férfi több késszúrást kapott, mielőtt el tudott menekülni a nő elől – számolt be az esetről a Mirror.

Képünk illusztráció. Fotó: iStock.com/Esther Pueyo

A letartóztatott nő az elmondások szerint egy parkolóba hívta a mit sem sejtő férfit, akivel szeretői viszonyban voltak. Miután megkezdték az együttlétet, a férfi egyszer csak éles fájdalomra lett figyelmes az ágyéka környékén. Mire odanézett, látta, hogy a nő vadul próbálja levágni a heréit az aktus közben.

Miközben megpróbált védekezni, még kétszer megszúrta őt a nő. Az egyik az arcát, a másik pedig a fején ejtett sebet, amit több mint tíz öltés kellett összevarrni. Ezután sikerült elszaladnia, és egy közeli boltból kért segítséget. Felhívták a rendőrséget, a nőt gyanúsítottként azonnal letartóztatták, a férfit pedig kórházba szállították.

A nőt óvadék ellenében szabadlábra helyezték, aminek a pórul járt férfi biztos, hogy nem kifejezetten örül…