×

Címlap kép

Visszatért Jack, Európa legnagyobb afrikai elefántbikája

Huszonhét éves, három méter magas és öt tonna súlyú. Ő Jack, a Nyíregyházi Állatparkban afrikai elefántbikája, akit újra láthat a hazai közönség.

A Jack névre keresztelt tenyészbika korábban már élt a sóstógyógyfürdői állatparkban, a park két évvel ezelőtt, az Európai Fajmegőrzési Program keretében kölcsönadta a bázeli állatkertnek.

Jack, Európa legnagyobb afrikai elefántbikája (Loxodonta africana) a három napos szokatási idő után sárgarépát eszik a kifutóban a Nyíregyházi Állatparkban. Fotó: MTI/Balázs Attila

Jacknak és itteni párjának, a tizenkilenc éves, korábban Svédországban élő Kwanzának 2015-ben és 2018-ban született két borja. A bikát a fajmegőrzési program koordinátorai az újabb szaporulat szándékával helyezték vissza Svájcból Nyíregyházára – írja az MTI.

Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, mivel a szállítás bonyolult ilyen állatok esetében, a park Európa legrutinosabb állatszállítóját kérte fel a feladatra. Bázelben speciális elefántszállító ládába helyezték el az állatot, majd ezt tették fel egy kamionra, amely egy nap alatt teljesítette a svájci város és Nyíregyháza közötti távolságot.

Daru emeli a kifutóba az állatszállító konténert, amelyben Jack, Európa legnagyobb afrikai elefántbikája (Loxodonta africana) érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. Fotó: MTI/Balázs Attila

Nyíregyházára érkezve már nagyon morcos volt az elefánt, szeretett volna kiszállni a ládájából, de amikor meghallotta és megismerte korábbi gondozóinak hangját, megnyugodott, a vezényszavakra elhagyta a konténert és elfoglalta régi szállását. Az igazgató hozzátette, amint újból megszokta belső és külső kifutóit, megkezdődik az összeszoktatás az elefántcsalád többi tagjával.

Jack érkezésével újra kiegészült az afrikai elefántok tenyészcsordája, az ivarérett bika mellett két nőstény és két borjú él Nyíregyházán.