Gyereknevelés

Szívhez szóló szerzemény: itt a Veled vagyunk! nemzetközi kampány magyar dala

A Veled vagyunk! nemzetközi kampány az iskolai bántalmazásra és kiközösítésre hívja fel a figyelmet. Ezt szavakkal is megtehetjük, de dalban és tánccal talán még több emberhez eljuthat ez a fontos üzenet - hallgasd meg te is a kampány magyar dalát, amit Orsovai Reni, A Dal 2020 győztes duettjének női tagja énekel.

Az M2 Gyerekcsatorna októberben indult nemzetközi Veled vagyunk! kampányában az iskolai bántalmazásra és kiközösítésre hívja fel a gyerekek figyelmét. A kampány során minden résztvevő országban elkészül ugyanannak a dalnak az egyedi, saját nyelvre lefordított változata, amelyhez egy videóklip is társul az ország fiataljainak bevonásával.

Fotó: Shutterstock

A magyar változatot A Dal 2020 győztes duettjének női tagja, Orsovai Reni énekli: „- Nagyon örültem a felkérésnek, fontosnak tartom, hogy gondolkodjunk el azon, amiről ez a kampány szól, az iskolai kirekesztésről és bántalmazásról. Hozzám azért is közel áll ez a téma, mert tanárként találkozom vele a mindennapokban. Székesfehérváron tanítok egy gimnáziumban és nagyon nem szeretem, mikor egymást piszkálják a diákok. Nekem az a hitvallásom, hogy mindenki más és mindenkit úgy kell szeretni, amilyen. Sokkal jobbat teszünk azzal és nagyobb örömet is tud okozni – nekünk is és a másiknak is –, ha valakit megdicsérünk, mintha bántunk” – fejtette ki Orsovai Reni.

Hozzátette, hogy kisgyerekként neki is volt olyan, amikor azt érezte, hogy bántják a társai: – „Általános iskolásként szerepeltem gyerekdarabban és emlékeszem, hogy többször cukkoltak azzal, hogy „biztos most is színészkedsz, nem csak a színházban”.

Reni nemcsak előadója a dalnak, hanem a magyar változat szövegének elkészítésében is részt vett: „- A dal nyers fordítását dolgoztam át. Új volt számomra ez a feladat, hiszen úgy még nem írtam szöveget, hogy megvolt a téma és a kulcsszavak, amelyeknek szerepelni kell a szövegben. Izgalmas kihívás volt. Remélem, tetszik majd a közönségnek.”

A dalhoz egy videóklip is készült, amelyben az M2 Gyerekcsatorna felhívására érkezett, egy megadott mozdulatról készített otthoni videók is szerepelnek majd.

A dal- és klippremier november 12-én déli 12 órakor volt az M2 Gyerekcsatornán, majd ezt követően a csatorna közösségi média felületein. Itt tudod meghallgatni, és ha tetszett, kedvelni és megosztani.