Életmód

A természet hangjai kedvezően hatnak az egészségre

A természet hangjai csökkentik a stresszt, javítják a közérzetet.
európai erdő

Fotó: Shutterstock

A 36 tanulmány közül hét vizsgálta a hagyományos egészségügyi mutatókat, többek között a pulzust, a vérnyomást, a fájdalomérzékelést, ami az érzelmi felfokozottsággal függ össze, a kortizol stresszhormon szintjét, valamint a szív egészségével kapcsolatos, úgynevezett T-hullámot.

A többi kutatás a gyógyulás más lehetséges előjelzőit, többek között az észlelést, a közérzetet és a kognitív teljesítményt mérte meg.

A természetes hangokat hallgatók körében összesen 184 százalék egészségi javulást és más pozitív változást tapasztaltak a kontrollcsoportokkal összevetve.

A természetből származó hangok a stresszt és a bosszúság érzését is 28 százalékkal csökkentették. A lejátszott természetes zajok között a legnagyobb hatása a víznek volt, ezt követte a madárdal, majd a kettő együttes hangzása.

A kutatók ezen kívül megvizsgáltak 68 amerikai nemzeti park 221 különböző helyén az elmúlt 15 évben készített hangfelvételt. A hangokat ember keltette, geofizikai – szél, eső zaja -, víztől származó, valamint állatok okozta, úgynevezett biológiai hangok kategóriájába sorolták. A felvételek idejének 23 százalékában volt hallható víz, 42 százalékában madárhang.

Buxton feltevése szerint a természet hangjai azért hatnak kedvezően az egészségre, mert az evolúció során a sok természetes hangot tartalmazó akusztikus környezet a biztonságos viszonyok jó előjelzője lehetett.