Gyereknevelés

Miért hasznos egy kutya a gyerek mellett?

Ha már volt szó arról, hogy a gyerkőc kaphatna egy kiskutyát, akkor jöjjön még egy érv emellett – nem tőlünk, hanem a tudósoktól.

A kutya jóval több, mint az ember legjobb barátja. Egy nemrég készült amerikai kutatás arra hívta fel a figyelmünket, hogy mentális egészségünkre nézve is komoly előnye lehet, ha egy ebbel nőhetünk fel – azoknál ugyanis, akik kutya mellett cseperedtek fel, csökkent a mentális betegségek, például a skizofrénia kialakulásának kockázata.

Fotó: Shutterstock

A tudósok 1371 férfit és nőt vontak be kutatásukba – mindannyian 18-65 év köztiek voltak –, és három csoportra osztották őket. Az egyikbe a skizofréniások kerültek (396 fő), a másikba a bipoláris zavarral küzdők (381 fő), a harmadikba pedig azok, akiknél egyik betegség sem alakult ki (594 fő). Ezután a kutatók számos kérdést tettek fel mindenkinek, többek közt életkorukat, nemüket, születési helyüket, szüleik legmagasabb végzettségét kérdezték meg, illetve azt, hogy életük első 12 évében volt-e kutyájuk, macskájuk, vagy esetleg mindkettő.

Az eredmények tanúsága szerint a skizofrénia kialakulásának kockázatát jelentősen csökkentheti, ha egy gyermek kutyával nőhet fel (abban egyelőre nem biztosak, hogy a macskával töltött gyerekkor járhat-e hasonló előnyökkel), a bipoláris zavar és a kutyatartás viszont nem mutatott hasonló összefüggést.

Ha tehát még egy utolsó kis megerősítésre, egy apró pozitív löketre lenne szükséged ahhoz, hogy a gyerkőcnek tényleg megengedjétek a saját kutyust, reméljük, hogy ezzel a pár sorral megadtuk – csemetéd lelki egészségének csak jót tehet egy négylábú barát.