×

Gyereknevelés

"Ha sok répát eszel, megtanulsz fütyülni" – Szülői füllentések, de vajon tényleg szükség van rájuk?

Hányszor hazudunk gyerekünknek akár csak egy nap alatt? Rengetegszer. A zöldség finom, a Mikulás és a Fogtündér igenis létezik, sőt jó barátok, a testvérkéje úgy jött a világra, hogy máris ajándékot hozott neki, „egy perc múlva” itt vagyunk, és még sorolhatnánk.

Persze egyfelől teljesen természetes, hogy kiszolgáljuk a gyerek csodaigényét. Mesék, tündérek, manók, sárkányok, az erdő titkai: képeken, mondákon keresztül jut el a gyerekhez a világ, és ez így van jól. Nem tárunk elé rögtön mindent kendőzetlenül, mert még kicsi hozzá. Igen ám, de közben szülőként úgy rá lehet szokni a füllentésekre, hogy már úgy hazudunk, hogy észre sem vesszük. Mindeközben pedig elvileg arra tanítjuk a gyereket, hogy ő ne hazudjon senkinek, legfőképpen nekünk ne. De lehet, hogy éppen mi tanítjuk füllenteni saját viselkedésünkkel? Lehet, hogy az alábbi automatikus hazugságok helyett megmondhatjuk az igazat?

Illusztráció (Fotó: Unsplash)

„A Mikulás figyel ám!”

Jó öreg barátunk mindig segít, ha nem lehet megfegyelmezni a gyereket: ha a Mikulás is figyel, és nem hoz ajándékot a rossz gyerekeknek, akkor bizony a legtöbb csemete haptákba vágja magát – legalábbis öt áldott percre. De tényleg azt hisszük, hogy a srácok nem veszik észre, mindegyik gyerek kap ajándékot, még a rossznak tartott ovistársak is? Tényleg megvesztegetni akarjuk a gyereket, fizetünk a jóságért? Hatásosabb, ha figyelmeztetjük, hogy ha rosszul viselkedik, annak következménye lesz, például egy játékát elvesszük tőle – és tényleg meg is csináljuk, s közben nem bújunk képzelt alakok mögé.

„Nem engedem, hogy bármi rossz történjen veled” 

Ezt csakis akkor ígérhetjük meg felelősen, ha mi magunk vagyunk az univerzum urai. Amíg ez el nem jön, addig nem irányíthatunk mindent, és nem, nem védhetjük meg a gyerekünket minden földi rossztól, ha belegebedünk, sem. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne érje őket semmi rossz, de sajnos élnek rossz emberek körülöttünk, és ezért vannak szabályok, amiket be kell tartaniuk – például nem kószálunk el anyu mellől az áruházban.

„A játszóteret mára bezárták”

Sajnos csak addig tudjuk elsütni, amíg a gyerek elég okos nem lesz ahhoz, hogy átlásson a szitán. Utána viszont nyilvánvalóvá válik, hogy egész addig hazudtunk, mégpedig saját érdekünkben. Inkább valljuk be nyugodtan, hogy fáradtak vagyunk, fáj a hasunk, idegesek vagyunk, el kell menni bevásárolni, vagy egyszerűen fontosabb dologgal kell most foglalkoznunk. Persze erre nyilván panaszkodni kezd majd, de ez rendben van. Nem kaphat meg mindig mindent, amit szeretne.

„Nem fog fájni, ígérem” 

Dehogynem fog. Az oltás, a fogfúrás, a seb kimosása fáj. Nem nagyon és nem sokáig, de letagadni a nyilvánvalót teljesen felesleges, ráadásul a valóság készületlenül is éri majd a gyereket. És kire fog vádlóan, bizalmatlanul nézni? Nem az orvosra, hanem ránk. Előzzük ezt meg, és mondjuk meg az igazat, de ne felejtsük el elmagyarázni a gyerek számára érthetően, miért kell az oltás, a kötözés, a kezelés, és azt is, hogy a fájdalom el fog múlni.

„Te vagy a legnagyobb művész a világon!”

Ezt mondjuk üdvözült mosollyal az összes pacára, ragasztott falevélre, gyurmagombócra, toronyra, bunkerre, ceruzarajzra – tulajdonképpen bármire, amit elénk tesznek. De sajnos az az igazság, hogy kicsi az esélye annak, hogy egy kis Michelangelót nevelgetünk. Lehet tehetséges, alkothat szépeket, de nincs olyan gyerek, aki ne firkálna, vagy aki tökéletes műveket produkálna kétéves korától mindennap. Ha nem érezzük, hogy ez most aztán tényleg ötletes vagy épp zseniális lett, nem kell agyondicsérni a gyereket. Rájönnek úgyis már a hangunkból, hogy most ugyanaz a dicshimnusz jön, ami mindig szokott, a benyújtott munkától teljesen függetlenül. Dicsérjünk meg inkább valamit röviden a műben, amit tudunk, és ha nem tetszik, ne erőltessük a témát! S nem is muszáj minden egyes cetlit megtartani, elég a legjobbakat mappákba rendezve tárolni. A gyerekek képesek megérteni, hogy nincs arra helyünk, hogy egész életművüket hiánytalanul tároljuk, és megérzik a szeretetet a szavaink mögött – pláne, ha ki is fejezzük. De nem muszáj ehhez hazugságokat használnunk.