„Anya, vegyük meg ezt!”, „Anya, kérek egy olyat!”, „Nem kérem, elég volt!” A gyerekekkel vásárlás egyik legidegőrlőbb velejárója, amikor soronként nyafognak, kérnek valamit, és tizedszer elmagyarázva sem biztos, hogy megértették, miért nem veszünk meg mindent amit meglátunk. Ez persze a kisgyermekkorra értendő, de hát a tinédzserkornak is megvan a maga bája a folyton szükséges életbevágó vásárlásokkal. Akiben felmerül a kérdés, hogyan lehet egy gyerekből takarékos felnőttet nevelni, annak már nyert ügye van, mert legalább foglalkoztatja a téma.
Illusztráció (Fotó: Unsplash)
A szokás hatalom
Akkor válik valami az életünk szerves részévé, ha elég idő állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy abból berögzült szokás váljon. Nincs ez másként a takarékos gondolkodással sem. Miért szeretnénk szülőként, hogy gyermekünk takarékosan gondolkodjon? Azért, hogy meglegyen az a képessége, amellyel be tudja osztani a rendelkezésére álló javakat. Illetve azért, hogy képes legyen a hosszú távú takarékoskodásra, amellyel előrébb juthat az életében, és gyarapítani tudja majd a vagyonát. Mert végső soron ez a szemlélet biztosítja számára a boldogulást, bármi történik is vele az életben.
Természetesen nehéz úgy takarékoskodni tanítani egy gyereket, hogy közben a mi életünk hitelekből és törlesztőrészletekből áll, de nem lehetetlen. Ezernyi oka lehet annak, miért vesz fel valaki sok vagy kevés hitelt, ezzel nem szeretnénk most foglalkozni. De:
- Meg lehet tanítani a gyereknek, hogyan ne pazaroljunk a háztartásban a hétköznapok során (rezsivel, kidobott élelmiszerekkel, megjavított tárgyakkal, örökölt holmikkal).
- Megmutathatjuk a gyereknek, hogyan osztjuk be a havi keretet, és milyen kiadásaink vannak (már egy ovis is megérti, miből áll a rezsi, mik azok az állandó kiadások, amire költeni kell, mit jelent a „keret” fogalma).
- Játszhatunk velük a pénzügyi gondolkodást elősegítő társasjátékokat (a klasszikus gyűjtögetős, pénzes játékok, mint a Gazdálkodj okosan!).
- A házimunkáért fizetett zsebpénzzel megtaníthatjuk őket arra, hogy értékeljék a nehezen megkeresett pénzt.
- Egy persely jó szolgálatot tesz arra, hogy célirányosan gyűjtsenek valamire.
- Beszélgethetünk velük arról, egymáshoz viszonyítva a tárgyak és élelmiszerek mennyibe kerültek (mennyi ételt lehet venni egy adott játék árából, hány gombóc fagyit ér valami, hány párizsis zsömle jönne ki két gombóc fagyiból, sőt: hány forintba került az az ételadag, amit kidobna a szemétbe?).
- Tisztában lehetnek azzal, hogy a pénz nem a csapból folyik, a legtöbb esetben a felnőttek sem ingyen kapják, annak értéke van, amit meg kell becsülni.
A legfontosabb, hogy mindenben a rendszerességet lássák a gyerekek. A karácsonyra vagy húsvétra, szülinapra kapott nagyobb összegű zsebpénzek például biztosan jól jönnek, de nem tekinthetőek rendszeres jövedelemnek, hiszen mi sem nyerjük meg a lottót minden héten. Vagyis az a szerencsés megoldás, ha (amikor a gyerek kora ezt már lehetővé teszi, de akár óvodáskortól) kisebb összegeket ugyan (néhány tíz forintot), de rendszeresen kap vagy kiérdemel a gyerek – például otthoni segítséggel.
Gyakorlati példa óvodás/kisiskolás korú gyerekeknél:
A zsebpénz kérdése olyan témakör, amibe belenyúlni veszélyes dolog, mert könnyen indulatokat gerjeszt. Óriási különbség van a rendszeres zsebpénz és az alkalmanként kapott, illetve a megkeresett zsebpénz között. Ezek taglalása egy terjedelmes önálló cikk lenne, de akinek szimpatikus a megkeresett zsebpénz gondolata, annak hasznos lehet az alábbi példa.
Minden gyereknek alanyi joga, hogy szeressék, gondozzák, neveljék. De ezen az alanyi jogán és korának megfelelő feladatain felül joga van arra is, hogy többletmunkával és szorgalommal többet gyűjtögessen magának, mint amije van – hiszen ebből tud félrerakni, és ebből tanulja meg a valódi takarékoskodás alapjait. Az otthoni munkákban különbséget kell tenni kötelezettségek és segítségek között. Kötelesség beágyazni és elpakolni a játékokat, de segítség zoknikat párosítani vagy leszedni a ruhákat a szárítóról (például). A kötelességért nem jár zsebpénz, de a segítségért igen. Az „árjegyzék” ott lóg az üzenőtáblán, ezért bármikor ellenőrizhető, lehet vele számolni és tervezni.
- Zoknipárosítás darabonként 5 Ft (Ez 20 pár zokninál egy ovisnak már sok pénz!)
- Száraz ruhák leszedése 50–70 Ft
- Saját ruhák kiteregetése 70-80 Ft
- Gereblyézés kerttől függően 100–200 Ft
- Gyerekszoba-porszívózás 80 Ft






