×

Ridikül

A véradás életmentés: Dióssy Klári is rendszeresen segít

Ritka vércsoportja miatt 18 éves kora óta rendszeresen ad vért Dióssy Klári, a Duna Televízión futó Ridikül műsorvezetője. De nem ő az egyetlen a közmédiánál, Molnár Csilla meteorológus például motorosként csatlakozott a Vérlovagok csapatához.

Naponta mintegy 1600 véradóra van szükség, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. Egy véradással három ember életét is meg lehet menteni. Ennek fontosságáról beszélgetett Dióssy Klári a Duna Televízión látható Ridikül adásában Kis Viktória gyorsasági motorversenyzővel, Dr. Nagy Sándorral, transzfuziológus szakorvossal, az OVSZ szakmai főigazgató-helyettesével, Pribil Sándorral, a Vérlovagok alapítójával, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnökével, és Maksa Zoltán humoristával, a Vércsepp a Vérellátásért Alapítvány életre hívójával.

A Duna Televízió műsorában kiderült, hogy a teljes lakosságra vetítve évente száz emberből kettő-három megy el vért adni, illetve az is, hogy hazánkban Budapesten a legalacsonyabb a véradói aktivitás.

Dióssy Klári a rendszeres véradók táborát gyarapítja, már hosszú évek óta. „Még 18 éves koromban a kollégiumi társaim vettek rá, hogy adjak vért, és azóta is rendszeresen nyújtom a karom. A ritka 0 negatív vércsoportba tartozom,  ezért sokszor hívtak is vért adni. Amikor tudok, segítek” – mesélte Dióssy Klári. Nem ő az egyetlen a közmédia műsorvezetői közül, aki szívén viseli a véradás ügyét. Bényi Ildikó az Önök kérték háziasszonya 2006 óta a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe.

Maksa Zoltán(Fotó: Ridikül/Fejér Gábor)

Hozzá hasonlóan Maksa Zoltán, aki 15 évvel ezelőtt megalapította a Vércsepp a Vérellátásért Alapítványt, szintén fiatal kora óta rendszeres véradó. A humorista kiemelte: édesapja és édesanyja jó példával járt előtte. „Mikor érettségi után az egyik nagy gyógyszergyárban elkezdtem dolgozni vegyész laboránsként, teljesen természetes volt, hogy a céges szinten szervezett véradásokon részt vettünk” – mesélte a humorista a Ridikülben.

„A munkahelyi véradások egyébként a mai napig jelentős részét képezik a begyűjtött mennyiségnek” – mondta az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese a műsorban, majd hozzátette: az MTVA is azon munkahelyek közé tartozik, ahol rendszeresen szerveznek véradást.

„Molnár Csilla, a közmédia meteorológusa másként is segíti ezt az önzetlen munkát, hiszen csatlakozott a Vérlovagokhoz” – emelte ki a műsorban Pribil Sándor, a szervezet alapítója. A Vérlovagok azok az önkéntesek, akik a nap huszonnégy órájában az ország egész területén besegítenek a sürgősségi vérszállításba.

A véradás, az életmentés fontosságát bemutató adás IDE kattintva nézhető újra!

Ridikül – minden hétköznap 17.05-től a Duna Televízión!