Ridikül

Ákos álmodta újra a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát

Elkészült a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal újrahangszerelt változata, ami a budapesti, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza lett. A szerzemény produceri munkáit a Kossuth-díjas előadóművész, Kovács Ákos látta el, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt arról, hogy mi a különlegessége az új verziónak.

83 évvel az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus után és 83 nappal a 2021-es találkozó előtt mutatták be a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus himnuszát. Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző ezzel hidat emelt a múlt és a jelen közé: az énekes ugyanis, az eredeti, ’38-as himnuszt hangszerelte újra. A történelmi jelentőségű vallási eseményre írt dal kapcsán Kovács Ákossal Nagy Katalin műsorvezető beszélgetett a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A zenész elárulta: eleinte nem érezte úgy, hogy méltó lenne a felkérésre.

„A hárítások története ez a munka. Először arra kértek fel, hogy én írjak egy új himnuszt, de erre abszolút nem érzem méltónak magam, hiszen az egyházzene nem az én asztalom. Ezután meghirdettek egy pályázatot, de a beküldött művek között nem találtak olyat, amit igazán jónak ítéltek. Dr. Farkas Attila atya sugallatára végül az az elhatározás született, hogy a korábbi, Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű himnusz kapjon új hangzást. Pejtsik Péter barátom hangszerelte az új verziót, de készült egy felvétel az eredeti kották alapján is – ha valaki esetleg idegenkedik az újításoktól, és a régi dalt a megszokott formában szeretné hallani” – fogalmazott Ákos a Vasárnap újságban. A Kossuth-díjas előadóművészt a dal eléneklésére is felkértek, ő azonban szerette volna átadni a feladatot a következő generációnak, hogy a művön keresztül a fiatalokat is meg tudják szólítani.

„Már az 53. patkót is elrúgtam, és a közönségem is, hogy úgy mondjam, az érettebb ifjúság körébe tartozik. A fiatalokat valódi fiatalokkal lehet a leghatékonyabban megszólítani. Három nevet javasoltam: Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté jutottak eszembe, akiket a Duna Televízió A Dal című műsorában is láthatott már a közönség. A sajátos magabiztosságuk, ami az ifjúság tisztaságával párosult, mélyen meghatott engem. Általuk új életre kelt Koudela Géza és Bangha Béla szerzeménye” – emelte ki a dal produceri munkáit ellátó Kovács Ákos. Hozzátette, a 2021-es világeseményre felújított zeneműhöz egy imázsfilm is készült, amely a három fiatal énekes megtérésének a történetét mutatja be.

Hallgassa meg!

A szeptemberben Budapestre érkező 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán a közmédia az elkövetkezendő hónapokban saját gyártású műsorokkal, valamint tematikus filmekkel és sorozatokkal hangolja nézőit a római katolikus egyház rendszeresen megtartott, világméretű eseménysorozatára.

Vasárnapi újság – minden vasárnap 06.00 és 08.25 között a Kossuth Rádióban.

A Vasárnapi újság korábbi adásai 60 napig visszahallgathatók a MédiaKlikken.