Egyéb

Kiderült, mikor szűnik meg a kötelező maszkhasználat

Fontos bejelentést tettek a maszkhasználattal kapcsolatban.

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Elmondta, főszabályként belső terekben sem lesz szükség maszkot viselni és 5,5 millió beoltott esetén védettségi igazolvány sem kell a szállodákban, éttermekben, fürdőkben és a strandokra.
Hozzátette: az egészségügy területén megmarad a maszkhasználat. A védettségi igazolvány megmarad tömegrendezvények esetén.

Beszélt arról is, hogy jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni életről szól, és amelynek gazdasági kérdések mellett a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz.

Az elmúlt években nyilvánvaló volt, hogy nehéz és veszélyes korban élünk, a járványok és a népvándorlások koraként jellemezhetjük a mögöttünk hagyott fél évtizedet – mondta a miniszter, hozzátéve: Magyarországnak is fel kell készülnie erre. Hangsúlyozta, a legfontosabb továbbra is a gazdaság megerősítése, a munkahelyek védelme és a családok támogatása.
Gulyás Gergely ismertetése szerint a nemzeti konzultációban lesz kérdés a 200 ezer forintos minálbérre vonatkozóan, a családi adóvisszatérítés kormányzati tervéről és a hitelmoratórium meghosszabbításáról is. Bejelentette a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációnak.

fotó: Unsplash

 

Július 1-jétől az EU-s zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép

Július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép – jelentette be Gulyás Gergely. Közölte: a zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. Jövő hétfőtől tájékoztató kampány indul, és valamennyi, a zöld kártyával kapcsolatos részletet ismertetnek majd. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte esetén – részletezte Gulyás Gergely.
A tárcavezető elmondta: a közúti határátkelőhelyeken a normális rend a legtöbb helyen visszaállt, a belső schengeni határokon Szlovéniába, Szlovákiába, Ausztriába megszűnik a határellenőrzés. Románia, Horvátország és Szerbia esetében a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egészségügyi ellenőrzés már nem lesz, Ukrajna esetében pedig maradnak az eddigi szabályok – ismertette.
Gulyás Gergely közölte: a védettségi igazolvány használatát fenntartják tömegrendezvények esetén, ilyenek a sportrendezvények, koncertek, fesztiválok és az éjszakai zenés szórakozóhelyek rendezvényei.

A kormány tervezi az augusztus 20-i ünnepet

A kormány azt tervezi, hogy megtartják az augusztus 20-i ünnepeségeket és a tűzijátékot. Gulyás Gergely kérdésre közölte: remélhetőleg lesz ok és lehetőség ünnepelni, mert a jelenleg ismert legfrissebb adatok szerint nincs olyan variánsa a koronavírusnak, amely ellen az oltás ne biztosítana magas szintű védelmet. Az 5,5 millió beoltottra vonatkozó cél pedig néhány napon belül elérhető – tette hozzá.
Közölte: jelenleg úgy tűnik, biztonságosan meg lehet rendezni az augusztus 20-i ünnepségeket és a tűzijátékot.