Környezetünk

Az emberekhez hasonlóan gügyögnek a denevérbébik is

Nem csak a kisbabák gügyögnek, egyes denevérkölykök is nagyon beszédesek kiskorukban, sőt, olyan hangokat adnak ki, amelyek a kisbabák gügyögését idézik - derül ki egy új tanulmányból.

A kisbabák gügyögése kulcsfontosságú a beszédfejlődésben. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanez igaz a Közép-Amerikában őshonos nagy zsákszárnyú denevérre, a Saccopteryx bilineatára is.

Illusztráció (Fotó: Unsplash)

A csecsemők egyrészt azért gügyögnek, hogy kapcsolatba lépjenek gondozóikkal, de akkor is ezt teszik, amikor teljesen egyedül vannak, látszólag boldogan fedezik fel saját hangjukat, és ugyanezt teszik a denevérek is” – fejtette ki Mirjam Knörnschild, a tanulmány társszerzője, a berlini Természettudományi Múzeum viselkedésökológusa.

Az emlősöknek az emberhez hasonlóan van gégéjük, és körülbelül három héttel születésük után kezdenek gügyögni. Ez az életszakasz körülbelül 7-10 hétig, egészen az elválasztásukig tart. Ebben az időszakban a denevérek napjaik körülbelül 30 százalékát töltik gügyögéssel, amelynek átlagos hossza körülbelül hét percig tart – mutatták ki a kutatók.

A kutatók a felvett hangokat képekké, úgynevezett spektrogramokká alakították át. „Minden egyes szótagnak sajátos alakja van, és szabad szemmel is könnyen megkülönböztethetők” – tette hozzá Knörnschild.

A kutatók kimutatták, hogy a fiatal denevérek viszonylag korán megtanultak egy hatszótagos éneket, amelyet a hímek területük megjelölésére és a nőstények odacsalogatására használtak. Knörnschild szerint a kölykök hallgatják a felnőtt hímek énekét, majd utánozzák azt. A kis nőstény denevérek is megtanulják a dalt, bár felnőttként nem fogják alkalmazni. A tanulmány szerint azonban a tanulás segíthet nekik majd lehetséges partnereik megválasztásában.

Nagyon kevés más faj gügyög, néhány madár, két mormotafaj és néhány delfin vagy beluga. Knörnschild szerint a denevéreknek a sötétben való tájékozódás és a kommunikáció miatt van szüksége erre a különleges fejlődésre. A kutatók azt is kiemelték, hogy a komplex hangrendszer kifejlesztése nagyobb lehetőségeket nyit meg a denevérek előtt, akárcsak az embereknél.