Kultúra

Rák Kati: Még tanulom, hogyan lehet a gyerekek nélkül, meghitten ünnepelni

Ünnepi terveibe avatta be a hallgatókat Rák Kati színművész a Dankó Rádió Adventi hívás című műsorában: a szentestét ezúttal férjével kettesben töltik, majd a következő napokban megterített asztal és sok régi történet várja a gyerekeket és az unokákat, hogy együtt élhessék át a karácsony meghitt, családi pillanatait.

Rák Kati (Fotó: Ridikül/Tőke Béla)

Rák Kati a főváros szívében, a hetedik kerületben nőtt fel. A 70-es években volt iskolás, és bár Mikulás- és karácsonyi ünnepséget tartottak, a népi hagyományokat – a Luca-napot vagy a betlehemezést – sokáig csak hallomásból ismerte – mesélte a Dankó Rádió Adventi hívás című műsorában.

Az ünnepi adásokban minden nap 17 órától híres magyar művészek adventi gondolataival, és a rádió hallgatóinak személyes történeteivel lehet karácsonyra hangolódni.

Az ünnepre hangoló interjúban Rák Kati arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy a családok együtt éljék át időről időre a karácsony semmihez sem hasonlítható hangulatát.

Szerintem a régebbi időkben lelki értelemben nagyobb hangsúlyt kaptak az ünnepek, manapság inkább a külsőségekben tartjuk őket. Fájlalom, hogy így van, mert ez szürkébbé teszi az emberek életét. Ünnepelni jó, ezért én azt vallom, mindent ünnepeljünk meg, amit lehet” – hangsúlyozta a színművész. Hozzátette, már régóta vágyott arra, hogy nagymama legyen, unokái tavaly négy hónap különbséggel érkeztek meg.

Rendhagyó karácsonyunk lesz. Megnőttek a gyerekeink, saját családot alapítottak, ezért a szentestét a férjemmel töltöm, akivel negyven éve vagyunk együtt. Még tanulom, hogyan lehet a gyerekek nélkül, kettesben is meghitten ünnepelni. De karácsony napjaiban jönnek majd hozzánk, és szépen körbeüljük az asztalt, megtartjuk a hagyományainkat” – tette hozzá Rák Kati.

A Dankó Rádió több héten át sugárzott ünnepi műsorának folytatásában többek között Szeredy Krisztina operaénekes, Bokor János nótaénekes és Egri József operetténekes is megosztja karácsonyi szokásait, gondolatait.

A hallgatói történeteket a Dankó Rádió Facebook-oldalán várják, illetve délutánonként a (06-1) 759-6071-es telefonszámon.

Adventi hívás – minden nap 17 órától a Dankó Rádión.