A Ridikül mai adásában

Húzzad csak kivilágos virradatig

Október 24-én született Kálmán Imre, és ugyanezen a napon halt meg másik világhírű zeneszerzőnk, Lehár Ferenc.

A dátumot 2002-ben a magyar operett napjává nyilvánították. Ebben az adásban a magyar operettel, történetével, jelenével és szépségivel foglalkozunk majd. Olyan vendégeink fogadták el a meghívásunkat, akik a műfaj szerelmesei. Rengeteget láthatjuk őket a színpadon, tele élménnyel érkeznek hozzánk és ők a kulisszatitkot tudói is. Elfogadta meghívásunkat pénteken: Nacsa Olivér, előadóművész, humorista, Faragó András, színművész, Homonnay Zsolt, színművész, rendező és a meglepetésvendégünk, akinek nevét nem árulhatjuk el, de annyit elmondhatunk, hogy egy primadonna érkezik a stúdióba.

Ridikül minden hétköznap 17:05-től a Dunán!

A Ridikül korábbi adásait ezen a linken nézhetik vissza.