Egy egészséges ember felnőtt korában is meg tudja őrizni a gyermeki énjének egy részét. Képes arra, hogy játékos, kreatív vagy éppen gyámolítandó, gyenge arcait mutassa a társas interakciókban. Probléma csak akkor van, ha a felnőttben nagyobb hangsúlyt kap a gyermeki én, így infantilisen viselkedik fontos szituációkban.
A felnőttséget a gyermek rajtunk keresztül tapasztalja meg először. Minden szerepvállalásunkkal, megnyilvánulásunkkal kívánatossá vagy éppen taszítóvá tesszük a felnőtt létet. Fontos, hogy tudatosan úgy viselkedjünk, hogyha ránk néz egy gyerek, ne azt mondja, »Úristen, ilyen egy felnőtt? Akkor én nem akarok felnőtt lenni!«
Vállaljuk fel, hogy olykor a felnőttek is hibáznak, elgyengülnek, de ezzel nincsen semmi baj. Néha félre kell tenni a kötelességeket, hogy pihenjünk, hisztizzünk, sírjunk vagy bármi mást csináljuk az elvárt helyett, csak úgy, mint a gyerekek: pusztán azért, mert jól esik.
Gyereknek lenni azt jelenti, hogy van körülöttünk egy állandó óvó-védő közeg. Ilyen lehet a család, az óvoda vagy az iskola. Van egy felettes én, aki jóváhagyja helyettünk a dolgokat, és közbeavatkozik vagy segít a problémák megoldásban. Felnőttnek lenni ezzel szemben azt jelenti, hogy ennek felelősségét most már senki más nem viszi helyettünk, hanem saját magunk.
Mindenkiből olyan felnőtt lesz, amilyen felnőtt ő akar lenni! A legfontosabb, hogy ne elvárásokkal közelítsünk a felnőtté válás témájához. A gyerek maga fedezze fel, mit jelenthet felnőttnek lenni, ne mondja meg neki senki, hogy az milyen. Példamutatással tehetünk azért a legtöbbet, hogy az általunk helyesnek vélt viselkedés és döntéshozatali formákat átörökítsük.
A teljes beszélgetés és a Rozmaring pillanatok a családnak-podcast ötödik epizódja, dr. Polányi Viktóriával, Trömböczky Napsugárral és vendégükkel, Bagi Ivánnal már elérhető a Médiaklikken, a Spotify-on és az Apple Music-on!
