
Fényárban úszik a New York-i Rockefeller Központ előtt felállított karácsonyfa 2021. december 1-jén, a karácsonyi égők ünnepélyes bekapcsolása után. A Rockefeller Központ előtt 89. alkalommal állítottak fel fenyőfát.
MTI/AP/John Minchillo
A kivilágítási ceremónián ismert zenészek léptek fel, az eseményt élőben közvetítette az NBC televízió, amelynek a toronyépületben van a székhelye.
Az 50 ezer színes lámpával feldíszített fenyőfa tetejét egy 400 kilogrammos, kristályokkal borított csillag ékesíti.
A 24 méter magas, 12 tonnás lucfenyőt a marylandi Elktonból szállították New Yorkba. Először érkezett fenyő ebből az államból a nyolc évtizedes tradíció történetében. A híres épületegyüttes első karácsonyfáját az építkezésen dolgozó férfiak állították 1931-ben.
Az idén felállított 85 éves fa egy Elktonban élő család háza mellett állt, és már tartottak tőle, hogy egy vihar kidöntheti. A fenyőfát a Rockefeller Center főkertésze választotta ki a New York-i karácsony díszének.
A karácsonyfa január elejéig áll majd Manhattan szívében.