Kultúra

Debütál a magyar Caminóról szóló film a Dunán

Május 14-én láthatják először az Úton – Hét nap a magyar Caminón című ismeretterjesztő filmet a Dunán. A történetben három különböző zarándok vándorlását ismerhetik meg a nézők, köztük Páli Juditét, aki a Szerencse Szombat adásában mesélt az életében mérföldkövet jelentő eseményről.

Film készült a magyar Caminóról, amelynek célja, hogy átadja a Szent Jakab-zarándokút élményét, az elvonulásét és elcsendesedését, a találkozást a természettel és önmagunkkal, valamint, hogy a hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon. A természeti kincsek megismerésén túl, a három főszereplő által – egy vegán, egy vadász a kutyájával és egy fiatal anyuka – a zarándoklás egyéni, spirituális jelentőségű utazását kísérhetik figyelemmel a nézők. A testet és lelket egyaránt erősítő kihívásra mind más lelki állapotban és motivációval érkeztek meg, a túra végén azonban mégis ugyanazt a felszabadító érzést élték át – mesélte Páli Judit, az Úton – Hét nap a magyar Caminón egyik főszereplője.

„Korábban már részt vettem a spanyol El Caminón, teljesen offline, harminckét napig közel ezer kilométeren. A két társam azonban még nem járt ott, így csak nekem van összehasonlítási alapom. A magyar természeti kincsek szintén gyönyörűek, a zarándokhelyek és szállások is fantasztikusak, és sokkal jobb állapotúak, mint Spanyolországban. Bár sok helyen jártam itthon és a világban, sosem voltam a zarándokutunk előtt a Bakonyban. A legnagyobb hatással rám az Úrkúti őskarszt volt, ami a filmben is szerepel. Bízom benne, hogy nemcsak a hazai túraútvonalakat, hanem a magyar Caminót is népszerűbbé tesszük azáltal, hogy létrejött ez a film” – fogalmazott a Szerencseszombat adásában Páli Judit.

László Dániel Az út reggel című képe című képe a festőművész El Camino – egy zarándoklat dokumentációja című kiállításán a Kogart Galériában. Az Európa egyik leghíresebb keresztény zarándokútját megörökítő tárlat 2010. február 22. MTI Fotó: reprodukció (Képünk illusztráció)

A film főszereplői naponta akár 8 órán keresztül is gyalogoltak a természetben, de útvonaluk mellett legbelsőbb gondolataikat is megismerhetik a filmből a nézők.

Az Úton – Hét nap a magyar Caminón május 14-én, 13:20-kor lesz látható először országos tévépremierben a Dunán.