×

Gyereknevelés

Az utolsó pillanatban sírt fel a kisbaba, akit már temetni vittek

A házaspár szíve összetört, amikor január 2-án az adanai kórház közölte, hogy gyermekük nem élte túl a szülést.

A törökországi Malek és Hasan Sert sosem felejti el azt a pillanatot, amikor koraszülött gyermeke először felsírt. A kisfiú hangját nem a szülőszobán, hanem a temetőben hallották meg, életének utolsó perceiben derült ki, hogy él – írta a Daily Mail.

A házaspár szíve összetört, amikor január 2-án az adanai kórház közölte, hogy gyermekük nem élte túl a szülést. A mindössze öt hónapos korában született kicsiről az orvosok még halotti bizonyítványt is kiállítottak, mert azt hitték, halva született.

Az apa könnyeivel küszködve úgy döntött, hogy azonnal elviszi a babát a temetőbe, hogy eltemettesse. Telefonált is a temetkezési vállalatnak, amely már a kicsi sírját készítette elő. A helyszínre érve azonban a pici zsákból, amelyben a csecsemő feküdt, halk sírásra lett figyelmes. Miután kinyitotta a zsákot és meglátta, hogy kisfia életben van, azonnal visszafordult a kórház felé. A gyermeket azonnal lélegeztetőgépre helyezték.

„Csoda történt. Egyszerűen nem találok szavakat. Életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat és örömöt egyszerre. A szívem megszakadt, amikor a kezemben tartottam, mert azt hittem, a fiam halott. A hangját hallva azonban újra reménykedni kezdtem” – mondta a helyi lapoknak Hasan, az apa.