Duna
Március 15-én a Duna saját gyártású sorozatának, az Álmok álmodóinak központi alakja Petőfi Sándor lesz, a róla szóló részt 8:25-től láthatják a nézők, utána pedig ünnepi stúdióműsorral készül a csatorna. A délelőtt folyamán történészek segítségével mutatják be a forradalom eseményeit, és azokat a fővárosi helyszíneket, ahol a márciusi ifjak jártak. A nézők megismerhetik, hogy a nők, többek között Szendrey Júlia és Teleki Blanka milyen szerepet vállaltak a szabadságharc során és a huszárok életével is foglalkoznak. Ezen kívül közvetítik a díszünnepséget a Kossuth térről, beszámolnak a központi állami ünnepségekről, a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásáról.
Este 19 órától a Hídember című magyar életrajzi filmet láthatják a nézők. A történet 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában, egy vagyonos és jó szellemi képességekkel rendelkező magyar arisztokrata, Széchenyi István életét mutatja be.
Este 21:40-től vetíti a csatorna a Magyar gondolat – szabad gondolat című ismeretterjesztő műsort, amely felidézi Kossuth Lajos amerikai utazását, ahol szónoklatok százaiban hirdette a népek jogát arra, hogy kezükbe vehessék saját sorsukat. Az 1848-49-es szabadságharcban a magyarok mellett harcoló több ezer fős lengyel légió léte és tevékenysége alig ismert Magyarországon.
A 22:45-kor kezdődő A szabadságharc lengyel légiója című dokumentumfilmből pedig a magyar szabadságért életüket, szabadságukat áldozó, a lengyel társadalom minden rétegéből verbuválódó légió ismeretlen, izgalmas, és a két nép barátságát tovább mélyítő történetét ismerhetjük meg.
Duna World
Március 15-én reggel 7:20-kor sugározza a csatorna a Márciusi hajnal című műsort, amelyben egy bécsi polgár szemszögéből mutatják be a forradalmat.
A 7:40-től látható Szabadságharcos emlékhelyek című dokumentumfilm azon mesteremberek, nemzetőrök, határőr székelyek sorsát mutatja be, akik a forradalmi helytállásban, mindennapos küzdelemben növekedtek hősökké.
Este is a szabadságharc korát idézi meg filmkínálatával a csatorna, 21:45-től a Forradalmi viseletek című műsorban.
22:05-től az 1848 a magyar képzőművészetben című műsor keretein belül a Magyar Nemzeti Galériában tett képzőművészeti séta keretén belül ismerhetik meg a nézők, nemzeti örökségünk e történelmi korhoz kapcsolódó legkiemelkedőbb alkotásait.
M5
11:50-kor kezdődik a Csalódások és győzelmek tavasza, ami bemutatja az 1848-49-es szabadságharc magyar szempontból legdicsőségesebb szakaszát.
Délután 16:30-kor vetíti a csatorna A szabadság asszonyai – Hölgyek a márciusi ifjak oldalán című ismeretterjesztő filmet, ami azokat a nevezetes nőket mutatja be, akik a szeretett férfi révén maguk is forradalmárrá lettek, vagy éppen a forradalmi események alatt leltek társra, és sorsuk végzetesen összekapcsolódott párjuk dicsőségével és bukásával.
A csatorna ünnepi filmkínálata a 19 órakor kezdődő A komáromi hős című dokumentumfilmmel zárul. Az alkotás Klapka György, honvédtábornok életét mutatja be az 1848-49-es szabadságharcban betöltött szerepétől, az emigrációban töltött éveken át a kiegyezés utáni időszakig, illetve haláláig.
M2 Gyerekcsatorna
Történelmi időutazásra invitálja a gyerekeket március 15-én a Hetedhét kaland. Az M2 Gyerekcsatornán 15:50-kor kezdődő műsorban kiderül, miként írtak történelmet a márciusi ifjak. Gyarmati Erik a Nemzeti Múzeumhoz igyekvő múltbéli Petőfi Sándorral beszélget. Történelmi sétájukon bejárják a főbb helyszíneket, beszélgetésükből kibontakoznak a korabeli események, sőt a forradalom hatását is megismerhetik a gyerekek. Ezek után az is kiderül, Magyarország lobogójában, mit jelképeznek a színek.
Kossuth Rádió
A Kossuth Rádió történészek segítségével mutatja be 13 órakor kezdődő műsorában, hogy 1849 nyarán miként próbálta a katonailag nehéz helyzetet jogalkotással javítani a politika.
Bartók Rádió
A Bartók Rádió március 15-én ismét műsorra tűzi a Magyar passió című filmdráma zenéjét bemutató adást, amelyet a 9:30-kor kezdődő Cine-java című filmzenei magazinban hallhatnak az érdeklődők.
Kodály Zoltán Háry János című daljátékáról beszél László Ferenc műsorvezető a 19 órakor kezdődő Prológ című operaismertető műsorban, utána pedig egy legendás felvételről a teljes művet meghallgathatják.
A 22 órakor kezdődő Ars novában Durkó Zsolt Széchenyi című oratóriuma is elhangzik.
Dankó Rádió
Petőfi Sándor megzenésített verseit szedik csokorba, ezeket hallhatják a rádió Jó ebédhez szól a nóta című műsorában 12:40-től.




