×

Kultúra

A 65 éves Duna Művészegyüttes jubileumi gálaműsorral ünnepel

Meglepetés vendégekkel idézik meg az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb pillanatait május 18-án.

A jubileumi műsor méltó módon kíván emlékezni azokra, akik életet, nevet, saját identitást, jól felismerhető művészi arculatot, senki mással össze nem téveszthető egyéniséget adtak az együttesnek. Korábbi neves művészeti vezetőik, valamint az együttes mostani művészeti vezetője, Juhász Zsolt koreográfiáiból is válogatnak a gálaműsorra – közölte a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Duna Művészegyüttes csütörtökön az MTI-vel.

Mint a közleményben kiemelik, „alapvetésük az elmúlt hat és fél évtized során sem változott: a jelenben is élni a hagyománnyal és éltetni azt, költészetet alkotni a néptáncból a színpadon, szellemileg is megmozgatni a nézőket, minden érzékszervükre hatni”.

Jelenet a Duna Művészegyüttes Gyertyaláng című, néptánc-színházi előadása fotóspróbáján, jobbról Navratil Andrea a budapesti Nemzeti Táncszínház Nagytermében 2020. október 23-án. A táncszínházi előadás rendező-koreográfusa Juhász Zsolt. MTI/Kovács Attila 

A gálaműsorban részletek lesznek láthatóak például Erdélyi Tibor Párok, Mosóczi István Szerelem vagy Mucsi János Amazonok című koreográfiáiból, de a Héttorony, valamint az Elmúlt időkből – Bartók & Folk vagy a Szerelmünk, Kalotaszeg című előadásokból is bemutatnak egy-egy ikonikus jelenetet, illetve egykori zenészkollégák is a színpadra lépnek.

A Duna Művészegyüttest meglepetés vendégek is felköszöntik, együtt ünnepel a társulattal többek között Ferenczi György szájharmonika művész, ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, az Ötödik évszak zenekar vezetője, Pál István Szalonna vagy a Csík zenekar zenészei: Majorosi Marianna, Kunos Tamás, Bartók József és Barcza Zsolt.

A jubileumi évben a Duna Művészegyüttes számos vidéki helyszínre is ellátogat, ősszel pedig új bemutatóra készül A Duna balladái – táncok és imák a Duna mentén címmel, amely izgalmas fúzióban mutatja majd be a Duna-menti népek táncait. Az előadás zenei szerkesztője Bubnó Tamás és ifj. Csoóri Sándor „Sündi”.

További információ az együttesről a www.dunamuveszegyuttes.hu oldalon érhető el.