×

Gyereknevelés

Megtépázott tekintélyünk ”kifényesítése”

Miért van az, hogy egyik szülő hiába próbálkozik odaimádkozni a gyerekét, bármit is szeretne, a másiknak pedig elég maximum egy ismétlő kérést intéznie és eléri a célját? Miért fontos egyik kamasznak, hogy betartsa a szülei által kért szabályokat, míg a másikat egyáltalán nem érdekli?

Gyakran használjuk a szót, hogy tekintély, de hányszor gondolkoztunk el rajta, valójában mit is jelent? Nemcsak úgy általában, hanem nekünk magunknak.

Együtt a család (Fotó: illusztráció pexels.com)

Amikor az ember az életben a szülői feladatokhoz ér, legtöbbször szinte naponta teszi fel magának ugyanazokat a kérdéseket még akkor is, ha nincs ennek tudatában. Jól csinálom? Nem vagyok túl ilyen/túl olyan? Mennyit engedjek? Mennyit követeljek?

És a játszmába minden nap bekapcsolódik a másik identitás, a gyerekünk vagy gyerekeink, akik ahányan vannak, annyifélék és a saját személyes kihívásaik mellett még a magunkéból is rájuk testálunk néhányat. Na ebben a helyzetben próbálunk meg előrébb evickélni, miközben a „célok” listánkon az első öt között szerepel a „tekintély” címszó egy nagy kérdőjellel.

A gyerekek alapvetően szeretetből és kíváncsiságból állnak, minden mást mi teszünk hozzájuk.

Minden szakirodalom azt írja, hogy a tekintély eléréséhez csak következetesség és hitelesség kell, amelyhez alapul veszik a zsigerből fakadó szeretetet.

Ezekkel a nagy szavakkal és egy mély lélegzettel könnyű útnak indulni a szülővé válás kapujában. De mi van akkor, ha messze vagyunk már, túl a születésen és a szimbiotikus csecsemőkoron, esetleg túl a kisgyermeki dackorszakon vagy az iskolakezdésen?

Mi van, ha nem jött össze a képlet, és tekintély helyett a káoszt dobta ki a gép?

Valódi tekintély csak hitelességből fakadhat

Ez tény, ezen nincs mit szépíteni. Ami nem hitelességből, hanem félelemből fakad, az nem tekintély, az valami más. Lehet az rettegés vagy aggodalom, vagy véletlen, vagy szánalom, vagy alkalmazkodás, vagy szeretet, vagy kedvesség, vagy empátia, vagy akármi más.

A gyerekek alapvetően szeretetből és kíváncsiságból állnak, minden mást mi teszünk hozzájuk, a részükké neveljük az új tulajdonságokat. Ahogy a felénk irányuló tekintélyt is. Ha mi szeretettel teljes tisztelettel gondolunk a szüleinkre, akkor nincs nehéz dolgunk, csak meg kell próbálnunk olyannak lenni, mint anno a szüleink voltak. Ha pedig elakadunk, akkor ha módunkban áll, kérdezzük meg őket.

Ha nem így áll a helyzet még mindig megfogadhatjuk, hogy éppen olyanok nem leszünk, mint ők. Már ez is nagy segítség: legalább utat mutat, kapaszkodót nyújt az ismeretlenben, még ha nem afelé haladunk, hanem tőle távolodunk is. És akkor sem kell végleg kétségbeesni, ha néha úgy érezzük, valamit az elején nagyon eltoltunk és véletlenül magunkra varrtuk a bohócsipkát.

Otthon a kicsivel (Fotó: illusztráció pexels.com)

  1. Első lépésként fogalmazzuk meg saját magunknak, mit is szeretnénk valójában: élő robotokat etetni, a másik végletként időzített társadalmi bombákat dédelgetni, vagy egyre önállósodó egészséges személyiségeket terelgetni?
  2. Második lépésként kénytelenek leszünk először magunkat megtanítani arra, mi az a következetesség: ha ma azt mondom, így van, akkor az holnap is úgy lesz és tényleg úgy is legyen. Ennél nehezebb feladat kevés volt még az életben. És ebben az a legnehezebb, hogy akkor is be kell tartani, ha úgy véljük, a gyerek nem látja, vagy elfelejti. Nem fogja. Mi sem tettük…
  3. Harmadszor az egyenlő mérce az egyenrangúság feltétele: a legegyszerűbb példával élve: ha egy gyerek ne káromkodjon, mert az nem illendő (…), akkor az egy felnőttől sem elfogadható, nem igaz? Bármit beilleszthetünk a példa helyére: hisztit, függőségeket, szabályokat vagy szabálysértéseket. Ez nem összetévesztendő azokkal a tevékenységekkel, amelyek a gyerekek kis termete, fejletlen kézügyessége, hiányos tapasztalata miatt nem engedett tevékenységek (pl. vezetés, főzés, stb.)
  4. Őszinteség és sebezhetőség, a hibáink beismerése: senki nem állította, hogy tökéletesnek kell lennünk, mert csak úgy lehet tekintélyünk. Sőt, az elérhetetlen helyett sokkal szerethetőbb és közelibb a hős, aki beismeri a hibáit és őszinteséggel nyílik meg a világ előtt.
  5. Türelem: egyszer minden mag kihajt, az egyetlen kérdés, hogy előtte sivatagot vagy zsíros termőföldet teremtettünk-e. Ettől függően esetleg kicsit tovább kell várnunk…