Gyereknevelés

Jön a baba, nagyi leszek! Erre figyelj, hogy jól tudd csinálni!

A szülői szerepnél talán még egy fokkal édesebb, ha már nagyszülővé válhatunk – lássuk, mire érdemes ügyelni, ha azt az örömhírt kaptad, hogy nagymama leszel.

1. „Miben segíthetek?” – Ajánld fel a segítséged már a babavárás idején, de fogadd el, ha esetleg akkor még nem élnek vele a fiatalok. Hidd el, később örülnek majd, ha be tudsz ugrani – legyen szó takarításról, ebédfőzésről, vagy épp arról, hogy egy kicsit a babával maradnál, míg ők egy-két órát kettesben tudnak tölteni.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

2. Légy türelmes – Vannak olyan családok, ahová a kicsi érkezése után beköltöznek a nagyszülők, hogy kéznél legyenek és segítsenek, amiben kell, de persze ez nem mindenhol van így – sőt, előfordul, hogy a pár az első heteket kettesben akarja tölteni a babával, hogy jobban összeszokjanak. Ha ez nálatok is így lenne, fogadd el, hogy ez az ő döntésük. Egy kis idő múlva szívesen látnak majd téged is, addig is napi szinten kérhetsz és kaphatsz képeket, videókat a piciről.

3. Ne légy te a megmondóember – Ne akarj mindent jobban tudni, hagyd, hogy a fiatal szülők úgy csinálják a dolgokat, ahogyan jónak látják. Ha valami nem megy, vagy nem biztosak benne, ne aggódj, az elsők közt leszel, akitől tanácsot fognak kérni.

4. Minek nevezzelek? – A névválasztáshoz a legtöbb anyuka és az apuka szerint nincs szükség családi kupaktanácsra, majd ők eldöntik kettesben, milyen nevet szeretnének adni csemetéjüknek. Te, mint leendő nagyi csak akkor javasolj valamit, ha látod, hogy tanácstalanok, illetve ha kikérik a véleményed, másképp inkább ne. Hagyd rájuk a döntést, és bízz abban, hogy maguktól is egy gyönyörű nevet találnak majd a kicsinek.

5. Ajándékozz okosan – Ahelyett, hogy megvennéd nekik a tizedik rugdalózót, a nyolcadik plüssmacit vagy a harmadik etetőszéket, inkább kérdezd meg, minek örülnének, vagy milyen nagyobb kiadásba szállhatsz be. Biztosan örülnének, ha mondjuk a kiságyat vagy a babakocsit felesbe fizetnétek. Ha megbeszélitek, azzal elvész ugyan a meglepetés ereje, ugyanakkor viszont a kevésbé hasznos ajándékok okozta kissé kellemetlen perceket is meg lehet spórolni mindenkinek.