Környezetünk

A japánok űrrakétakilövése meghiúsult, megsemmisítették a siklót

Nem sikerült a japán űrkutatási hivatal műholdakat szállító űrrakétájának útnak indítása, ezért röviddel a szerdai start után elrendelték a rakéta önmegsemmisítését – közölte a japán média.

A Japán Űrügynökség (JAXA) azt követően küldte az önmegsemmisítő parancsot az Epsilon-6 rakétának, hogy hibát észlelt a Japán déli részén, Kjusú szigetén lévő Ucsinura űrállomásról történt kilövés után.

A rakétát helyi idő szerint 9 óra 57 perckor, körülbelül hét perccel a kilövés után kellett megsemmisíteni, mert nem tudott biztonságosan repülni.

A 26 méter hosszú rakéta nyolc műholdat vitt magával, többek között egy magánvállalkozás és egyetemek által fejlesztett szatelliteket. A rakéta önmegsemmisítése után nem érkezett azonnali jelentés sérülésről vagy anyagi kárról – közölték az illetékesek.

Világűr, 2021. október 1. Az ESA és a Japán Űrügynökség (JAXA) kifejlesztette és 2018-ban útnak indított BepiColombo űrszondát, kilencszer veszi igénybe egy bolygó gravitációs vonzását, hogy lelassítsa repülését, mielőtt a tervek szerint 2025-ben pályára áll a Merkúr körül.  MTI/EPA/Európai Űrügynökség

A JAXA legutóbb 2003 novemberében adott ki önmegsemmisítő parancsot egy H2A rakéta indítása után. Epsilon-rakéta először kapott ilyen parancsot, az előző öt modell indítása sikeres volt.

Az indítást eredetileg péntekre tervezték, de szerdára halasztották a műholdak követésével kapcsolatos kedvezőtlen körülmények miatt.