Kultúra

A közmédia átadta a legrangosabb díjait

Demény Dóra, az MTI parlamenti szerkesztőségének vezetője kapta a Gyukity István-díjat. Az elismerést idén adták át először, az MTVA tavaly elhunyt hírigazgató-helyettese, Gyukity István emlékét őrzi – közölte az M1 Híradó.

Németh Zsolt, az M1 csatornaigazgatója méltatásában azt mondta: a kitüntetés egy hatalmas munkabírású, tisztességes embernek állít emléket.

Azt kívánom a kollégáim nevében is, hogy évről évre olyan ember kapja a Gyukity István-díjat, aki nem feltétlenül tökéletes, de minden körülmények között tisztességes ember” – fogalmazott.

Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat csütörtökön Budapesten a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként.

Budapest, 2022. december 8. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész átveszi elismerését Altorjai Anitától, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától a budapesti Thália Télikertben tartott díjátadó ünnepségen 2022. december 8-án este. Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat Budapesten a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként. MTI/Illyés Tibor