Kultúra

Az Isteni gondviselést tartja sorsa kovácsának Rofusz Ferenc

Sok lehetőséget kapott, és igyekezett tehetsége szerint élni is valamennyivel – ebben látja karrierjének kulcsát Rofusz Ferenc. Az Oscar- és Kossuth-díjas rajzfilmrendező a Duna vallási műsorában vallott arról, hogyan alakult a hite időről időre, és miért érzi azt, hogy alkotói folyamatait szüntelenül áthatja Isten gondviselése.

Rofusz Ferenc élete – saját bevallása szerint – tele van olyan pillanatokkal, amelyek egyértelműen Isten kézjegyét hordozzák, éppen ezért vállalkozott szívesen arra, hogy a Duna Isten kezében című vallási műsorának első vendége legyen az új évben. A riportban elmondta, sokszor tart önmagában számvetést, de a legnagyobb eredményének azt érzi, hogy őszintén kijelentheti, boldog ember.

„76 évet megéltem és nagyon ostoba lennék, ha időnként nem végeznék magamban leltárokat. Nap végén, mielőtt elaludnék, sokat gondolkozom, átgondolom, hogyan juthatott idáig az életem. Szerencsésnek tartom a pályafutásomat. Biztos vagyok abban, hogy valaki lenyúlt fentről értem és kiválasztott engem, én pedig éltem ezzel a lehetőséggel” – utalt a gondviselés erejére Rofusz Ferenc, akinek meggyőződése, hogy elszántáságán túl Isten segítségével teljesedhetett ki hivatásában.

Felidézte, hogy annak idején 60 felvételiző közül mindössze hatot vettek fel a Pannónia Filmstúdióba, köztük őt is. Ha ez nem történik meg, akkor talán soha nem jutott volna el odáig, hogy megszerezze az első magyar Oscar-díjat rövidfilm kategóriában A légy rendezőjeként.

Budapest, 1981. december 7. Rofusz Ferenc rajzfilmrendező, A légy című animációs filmjéért kapott Oscar-díjjal a kezében stúdiójában. A három perces mű egy légy szemszögéből láttatja a világot a nézővel. MTI Fotó: Friedmann Endre

„Hívő család voltunk, a testvéreimmel hittant hallgattunk. Nem volt kötelező, de én szerettem templomba járni. Tinédzserkorom után ez elmaradt, éltem a világom, de ahogy öregedtem, úgy vált újra fontossá az életemben a vallás. Rájöttem, hogy ennyi minden csak úgy, véletlenül nem történhetett velem.

Miközben azt hittem, hogy a forgatókönyvemet én írom, végig ott volt egy dramaturg, aki átírta azt” – fogalmazott a beszélgetésben a Magyar Szent István-renddel és Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas rajzfilmrendező. A teljes beszélgetés elérhető a Médiaklikken, ahol 60 napig újranézhetők az Isten kezében korábbi epizódjai is, továbbá megtekinthető a Bizony, Isten! videócsatornán is.