Életmód

Praktikák, ha túlettük magunkat

Tapasztalataim szerint hiába minden jó tanács, túl sokat eszünk ünnepek idején. Karácsonykor azért, mert végre együtt a család, húsvétkor meg ki mond ellent a szíves kínálgatásnak. Itt egy kis sonka, amott a tormás hús, máshol a töltött-göngyölt csoda, és hát asztalra kerül a milliónyi aprósütemény is.

Nem csoda, hogy degeszre tömött gyomorral végezzük, és kell egy kis idő, minimum egy nap, mire rendeződnek belső ügyeink. Néha nem is ússzuk meg a túltelített gyomor feszítő érzésével. Szúr, fáj, hányinger kínozhat minket.

Akad azonban néhány bevált praktika, amivel segíthetünk. És nem, a gyógymód ebben az esetben nem azonos a túlivással. Itt nem érvényesül a kutyaharapást szőrivel elv, sőt messzire kerüljük a maradékokkal teli konyhát.

Mozgás

Nem hangzik jól, tudom, de hatékony ellenszere a gyomorégésnek, a „jajebbebelepusztulok” érzésnek egy óriási séta a levegőn. Serkenti a vérkeringést, az anyagcserét, kihajtja a méreganyagokat, elősegíti a bélrendszer mozgását, végső soron a bevitt túlzott mennyiségű táplálék távozását is segítjük azzal, ha nem fekszünk magunkat sajnálva a kanapén. Aki igazán bevállalós, akár kocoghat is egy keveset.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Gyógyteák, meg a keserű

Nyugodtan lapozzuk fel nagyanyáink recepteskönyvét, biztos találunk benne néhány olyan gyógynövényt, ami segíti az emésztést, valamint megnyugtatja megkínzott bélrendszerünket.

(Fotó: illusztráció unsplash.com)

A legismertebb a kamilla, de segíthet a cickafark és a citromfűtea is. Vigyázat, a gyógyteákat jellemzően forrázva készítjük. Vagyis felforralt vízzel öntjük nyakon a gyógynövényt és rövid ideig való áztatás után fogyasszuk. A gyógyteákat mindig apró kortyokban igyuk (egyes megközelítés szerint azért, mert így megtiszteljük gyógyító hatásukat, más megközelítés szerint így jobban keveredik a nyál enzimjeivel), gyomorbajnál pedig azért, hogy gyengéden, kis adagokban juttassunk bármit az emésztőrendszerbe.

Szeressük meg a grapefruitot

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Nem mindenki szereti, sőt, akad, aki aztán tényleg kerüli ezt a keserédes gyümölcsöt és még a pomelót, a szelídebb válfaját is messzire kerüli. Gyomorbajnál azonban valóságos gyógyír lehet a grapefruit: egy megfelezett gyümölcs levét, húsát kanalazzuk kis, és apró falatokban fogyasszuk el. Fokozza az epekiválasztást, segíti a zsír lebontását, enyhíti a puffadást, valamint erős immunerősítő hatásával talpra állít minket.

Macskajaj ellen

A túlevés mellett nagy valószínűséggel az alkoholfogyasztást is túltolhatjuk. Ha nem tudtunk NEM-et mondani a szíves kínálásra és zsong a fejünk, betegnek és gyengének érezzük magunkat, akkor látogassunk ki a konyhába, hátha maradt egy kis húsleves. A legjobb ellenszere a másnaposságnak – olyan, mint egy ásványi anyagokkal teli gyomorinfúzió.

Mellette sok-sok folyadék (gyógyteák) és friss víz. Sokkal több, mint amennyit egyéb esetben, a hétköznapok során fogyasztunk.
A friss levegő ebben az esetben is segíthet, még akkor is, ha legszívesebben egy sarokba elvackolódnánk húsvét utáni kínjainkkal – ne tegyük. A pihenés ugyan kellemes és szükség is lesz rá, de először a károkat kell helyrehozni a szervezetben, utána jöhet csak a csábító relaxáció.