Gyereknevelés

Nemhogy a síelést, az állást sem szabad erőltetni egy 7 hónapos babánál – Szakembereket kérdeztünk a videóról, ami megosztotta az internetet

A közösségi médiában kering egy videó a hét hónapos kisgyermekről, akit édesanyja annak ellenére, hogy a pici még járni sem tud, síelni „tanít”. A ridikul.hu-nak nyilatkozó szakértők elmondták hogy mennyire fontos hogy megvárjuk, míg gyermekünk saját magától csinál meg bizonyos mozgásformákat, a korai erőltetés a későbbiekben tartási rendellenességekhez vezethet.

Tori síoktató, a síelés szerelmese, akinek minden vágya, hogy az egész családját bevonja ebbe a csodálatos sportba. Éppen ezért Oonát már hét hónapos korában kivitte a lejtőkre az első csúszására, amit meg is örökített. A kislány három idősebb testvérét is olyan hamar kezdte el tanítani, amilyen hamar csak lábra tudtak állni, úgy egy éves koruk körül. A kislánynál viszont úgy érezte, hogy oktatói tapasztalatával és megfelelő felszereléssel Oona talán még előbb is elkezdhetné élvezni a síelés örömét, mint a testvérei.
Az édesanya szerint lánya nagyon szerette a csúszást, mosolygott és boldogan csapkodott a karjaival.

De vajon mit mondanak a szakemberek? 

Bense Tamás gyermekgyógyász arra kérte a szülőket a videó kapcsán, hogy várják meg, amíg a gyermekük saját magától csinál meg bizonyos mozgásformákat és ne erőltessék azokat. A szakember rögtön hozzátette azt is, hogy ha a gyermek egy mozgásfejlődési szakasznál nem megfelelően teljesít, például 13-15 hónapos kora környékén nem kezd el állni és járni, akkor mindenféleképpen kérjék szakember segítségét.

„Erőltetni akár a fölülést, akár a fölállást, akár a járást, semmiféleképpen nem javasolt, mert esetleg a gyermek végtagjai nem alkalmasak még a terhelésre. Higgyék el, amikor az alkalmassá válnak rá, saját magától fogja csinálni!” – hangsúlyozza Bense.

Fotó: illusztráció / Pixabay.com

Az esethez kapcsolódóan felhívta a figyelmet arra, hogy egy hét hónapost kitenni egy fölösleges baleseti veszélyeztetésnek felelőtlenség. Kifejtette, hogy akármilyen sima is pálya, bizonyos rázkódások, plusz terhelések érhetik ilyenkor a gyerek gerincét, ráadásul ennyi idősen még a fejét sem tudja erősen tartani, tehát egy hirtelen fékezéskor, vagy ütközéskor a gerinc-, a végtag- és a koponyasérülés lehetősége jóval nagyobb.

A gyermekgyógyász kiemelte, hogy a korai erőltetés a későbbiekben tartási rendellenességekhez, esetleg deformitáshoz is vezethet.

Sztuhár Tímea gyógytornász a témával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem véletlenül épülnek egymásra a különböző fejlődési szakaszok: elindulva a forgástól, a kúszáson, majd a mászáson át, a felülésen keresztül az állásig.

„Ezek a mozgásformák, nemcsak azért fontosak és szükségesek, hogy az idegrendszer megfelelően megérjen hozzájuk, hanem azért is, hogy a gyermek izomzata és a csontozata felkészüljön a két lábon való állásra” – fejtette ki a szakember.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha túl hamar állítjuk fel a gyermekeket, akkor túlterheljük mind az alsó végtagi ízületeket, mind pedig a gerincet, ami könnyen gerincferdüléshez vezethet.

„Túl korán felállítani egy gyermeket, pláne sílécen, bizonytalan testhelyzetben, egyáltalán nem egészséges, sőt kifejezetten veszélyes! ” – fogalmazott egyértelműen a gyógytornász.

Arra kérdésre, hogy a szakember hány éves korban kezdené el a síelést azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy a gyermek állása, járása, futása stabilizálódjon, valamint a mozgáskoordinációja, az egyensúlyérzéke és az izomzata annyira fejlett legyen, hogy ezt a megterhelést könnyedén elbírja, ami szerinte öt éves kor körül következik be a gyermekeknél.

A 7 hónapos síelő kislány videója ezen linken tekinthető meg.