
Budapest, 2010. április 27. Belotte szerepében Oszvald Marika játszik Leo Fall: Madame Pompadour című operettjének próbáján a Budapesti Operettszínházban. MTI Fotó: Kollányi Péter
Művészcsaládban nőtt fel Oszvald Marika, édesanyja, Halasi Marika szubrett, édesapja, Oszvald Gyula pedig kiváló operaénekes volt. „Arra törekedtek, hogy az életre, az élet szeretetére neveljenek minket az öcsémmel. Szeretetben éltünk együtt. Édesapám pedig rengeteget tanított. Kíváncsi, érdeklődő gyerek voltam, és ő sohasem restellt leülni mellém, magyarázni egy órát” – mesélte a műsorban Oszvald Marika.
Bár támogató közeg vette körül, szülei mégsem szerették volna, hogy túl korán színpadra álljon, úgy gondolták, először tanuljon, később pedig elválik, milyen pályát választ. „Látták bennem a tehetséget, de tudták, hogy ehhez a szakmához ez nem elég. Kell még többek között szorgalom, kitartás, empatikus képesség, és a kritikákat is tudni kell kezelni. Mindezt jól megtanultam általuk, ezért is lehet, hogy szépen és tartalmasan telt ezen a pályán fél évszázadom” – mondta Oszvald Marika, aki ennek ellenére négyévesen már beugrott egy darabba, amelynek gyerekszereplője lebetegedett.
A színművész az Almáriumban családi boldogságáról is mesélt: lányáról és unokájáról, akikre élete megkoronázásaként tekint.
A teljes beszélgetés újranézhető az Almárium Médiaklikk-oldalán, ahol a korábbi adások is elérhetők 60 napig.
Almárium – szakértő- és sztárvendégekkel, minden hétköznap 13:30-tól, folytatás 15:00-kor és 16:50-kor a Dunán.
Kiemelt kép: Oszvald Marika részletet ad elő Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjéből a Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál gáláján a Budapesti Operettszínházban 2013. április 12-én (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt)