A szupergyerek nem néz tévét
Akadnak anyukák, akiknek nincs is otthon tévéjük, és minden tablettől, okostelefontól, mesenézésre alkalmas készüléktől védik a gyerekeiket. A csemete mesekönyvekből ismeri meg a meséket, el kell képzelnie azokat, fejlődik a személyisége, az agya, lelke nyugalomban van, a jól megválogatott mesekönyvekkel nem éri olyan hatás, ami káros lehetne számára.
A gond ott van, hogy az ilyen anyukák nagy része támadja azokat, akik akár fél órára is odaengedik gyereküket a tévé elé. Annyira meg vannak győződve az igazukról, hogy minden létező felületen becsmérlik, a veszélyekre figyelmeztetik a többi anyát, és valamiféle piedesztálról idézik az összes gyerekpszichológus – egyébként helytálló – véleményét.
Miközben a gyereküknek jót tesznek, a többi anyában lelkiismeret-furdalást keltenek, ez pedig messze nem tartozik a „jó” kategóriába. Nem értik, hogy attól, hogy ők meghoztak egy döntést, másoknak még joguk van a saját gyereknevelési elveikhez. A legrosszabb, amikor a szuperanyuk nem az adott anyát támadják, hanem a másik gyerek fejét simogatják hangosan sajnálkozva, és elkezdik megmagyarázni neki, milyen rosszul is nevelik őt a szülei.
gyerekek (Fotó: illusztráció unsplash.com)
A médiagyerek fel sem áll a képernyő elől
Természetesen ott a másik véglet, a holtfáradt, esetleg depressziós vagy dolgozó anya, aki bébiszitterként használja a tévét, a laptopot vagy a tabletet. Itt is többféle változat létezik.
A legtöbb anyuka azért megválogatja, milyen mesét néz a gyerek, melyik csatornán, vagy csak olyanokat tölt le neki a laptopra, amik szerinte elfogadhatók, és illenek a gyerkőc érdeklődéséhez, korához.
Vagy olyan játékokat használ a tableten vagy az okostelefonon, amik fejlesztik a kicsi agyát, finommotorikáját, felkeltik érdeklődését. Nem elutasítják a modern technikát, hanem helyesen használják azt.
Persze vannak olyan anyukák is, akik bekapcsolják a tévét reggel, és estig ki sem kapcsolják, nem zavarja őket, hogy a gyerek olyan reklámokkal, filmekkel találkozik, amelyek teljesen összezavarják, megijesztik, nem neki valók, rossz példákat mutatnak, szorongást, rémálmokat okoznak.
Kisfiú könyvvel (Illusztráció unsplash.com)
Hol van az arany középút?
A szakemberek szinte egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a mesenézés, a tabletezés helyett sokkal jobbat tesz a gyereknek, ha mozog. Ez szolgálja testi-lelki fejlődését, nem az egy helyben ülés, nem a görnyedés, nem a szem erőltetése. Az is igaz, hogy a mese készen kapott valóság, nem hagy teret a képzeletnek, nem dolgoztatja meg a gyerkőc agyát.
A hallgatott, szülők által mesélt történetek azonban eleve építik, erősítik a szülő-gyerek kapcsolatot, és igénybe veszik a gyermek képzelőerejét, lehetőséget teremtenek arra, hogy az adott mesevilágot akár a gyerek és a szülő közösen találja ki – nincs ennél felemelőbb élmény.
Mesenézés közben a gyerek agya nem pihen, még ha úgy is tűnik, hogy csak bambul, nem tudja feldolgozni az aznap történteket egy nyugodt, csendes, mélázó időszakban, mert képek villognak a szeme előtt, éles hangok zavarják a fülét.
Az egy helyben ülés, a mozgáshiány elősegítheti a túlsúly kialakulását, ronthatja a szemet, a gerinc állapotát, a vizsgálatok szerint még az iskolai teljesítményt is. Mindezek a száraz tények a mesenézésről. Ha tehetjük, ne engedjük, vagy minimalizáljuk a mesenézést.
Rossz anya, aki mesét ad?
No de mit tehetünk akkor, ha a gyerek beteg, unatkozik, nincs éppen időnk játszani vele, és nem találtunk rokont vagy bébiszittert sem, aki elszórakoztatja?
Mit tehetünk, ha főzni kell, a gyerek nyafog, nincs testvére, vagy éppen sorozatosan hajnali ötkor kel, mert ehhez van kedve, és anyaként a végkimerülés határán járunk? Mesét adunk. Mert a dobozbébiszitter, az igazán jó mesék megnevettetik, lekötik a gyerkőcöt, s így van időnk szusszanni, intézkedni, élni.
Ha tényleg meghatározzuk, mennyi időt tölt a gyerek a képernyő előtt, nagyon megválogatjuk a meséket, napi kétszer fél óra képernyő talán még nem okoz olyan nagy károkat. Merthogy szakkönyvek ide vagy oda, a nagy magyar valóság az, hogy a legtöbb anyuka odaülteti a gyereket a mese elé. Ne érezzünk emiatt életen át tartó lelkiismeret-furdalást – vagy ha igen, hát változtassunk a szokásainkon.
